MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

  • U17: győzelem a hajrában

    Második bajnoki mérkőzését játszotta U17-es korosztályunk. Szombaton a Budaörs gárdája látogatott a Wittmann Antal Parkba, ahol korosztályunk az elejétől kezdve kezdeményezően lépett fel, majd egy kései góllal megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

    Tovább olvasom

  • Füzesgyarmatra látogatunk a MOL Magyar Kupában

    Szerda este az M4 Sport stúdiójában elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását.

    Tovább olvasom

  • Győzelemmel rajtolt az U17-es csapat

    Elsőként utánpótlás csapataink közül az U15-ös korosztály mellett U17-es csapatuk kezdte meg a bajnoki küzdelmeket. Korosztályunk Dunaújvárosba látogatott, ahol a nagy meleg fogadta a csapatokat.

    Tovább olvasom

  • Súlyos vereség a listavezető MTK ellen

    A Credobus Mosonmagyaróvár a 6. fordulóban a listavezető MTK-t fogadta a Wittmann Antal parkban.

    Tovább olvasom

  • Elszenvedte első vereségét a B csapat

    A megyei I-es bajnokság harmadik fordulójában két olyan együttes találkozott, akik megnyerték az első két mérkőzésüket, így vezették is a bajnokságot.

    Tovább olvasom

  • Az éllovas látogat Mosonmagyaróvárra

    A Credobus Mosonmagyaróvár a 6. fordulóban a listavezető MTK-t fogadja a Wittmann Antal parkban. Varga László együttese egy győzelemmel és négy vereséggel áll a tabella tizennyolcadik helyén, igaz a csapat több peches vereséget is szenvedett.

    Tovább olvasom

U17: győzelem a hajrában

Második bajnoki mérkőzését játszotta U17-es korosztályunk. Szombaton a Budaörs gárdája látogatott a Wittmann Antal Parkba, ahol korosztályunk az elejétől kezdve kezdeményezően lépett fel, majd egy kései góllal megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

Tovább olvasom

Füzesgyarmatra látogatunk a MOL Magyar Kupában

Szerda este az M4 Sport stúdiójában elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását.

Tovább olvasom

Győzelemmel rajtolt az U17-es csapat

Elsőként utánpótlás csapataink közül az U15-ös korosztály mellett U17-es csapatuk kezdte meg a bajnoki küzdelmeket. Korosztályunk Dunaújvárosba látogatott, ahol a nagy meleg fogadta a csapatokat.

Tovább olvasom

Súlyos vereség a listavezető MTK ellen

A Credobus Mosonmagyaróvár a 6. fordulóban a listavezető MTK-t fogadta a Wittmann Antal parkban.

Tovább olvasom

Elszenvedte első vereségét a B csapat

A megyei I-es bajnokság harmadik fordulójában két olyan együttes találkozott, akik megnyerték az első két mérkőzésüket, így vezették is a bajnokságot.

Tovább olvasom

Az éllovas látogat Mosonmagyaróvárra

A Credobus Mosonmagyaróvár a 6. fordulóban a listavezető MTK-t fogadja a Wittmann Antal parkban. Varga László együttese egy győzelemmel és négy vereséggel áll a tabella tizennyolcadik helyén, igaz a csapat több peches vereséget is szenvedett.

Tovább olvasom

Tabella

1.MTK Budapest16
2.Gyirmót FC Győr13
3.Kolorcity Kazincbarcika SC12
4.PMFC12
5.ETO FC Győr10
6.FC Ajka10
7.DVTK9
8.Szeged-Csanád GA9
9.BFC Siófok9
10.Soroksár SC9
10.Békéscsaba 1912 Előre8
12.Szombathelyi Haladás8
13.Tiszakécskei LC7
14.Aqvital FC Csákvár7
15.Szentlőrinc6
16.Nyíregyháza Spartacus FC4
17.HR-Rent Kozármisleny4
18.Dorogi FC4
19.Credobus Mosonmagyaróvár3
20.Budafoki MTE3

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger ZuzmóART - A zöld elegancia

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.