MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Fordított, így ötödik meccsét is megnyerte az U19-es csapat

Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2021-09-24 10:02:25

Az U19-es bajnokság 5. fordulójában rangadót rendeztek a Wittmann Parkban, hiszen a hozzánk hasonlóan eddig 100%-os Király SE csapatát láttuk vendégül. Rögtön kezdeményezőleg léptünk fel most is, mégis a vendégek szerezték meg a vezetés és kósza kontra után. Szerencsére sokat nem kellett várni az egyenlítő találatra, egy gyönyörű támadást ziccerig kijátszottunk és Vingler Gyula nem hibázott a kapu előtt. Ezek után is támadásban maradtunk, helyzeteket is sikerült kidolgozni a nagyon masszív és jól védekező szombathelyiek ellen, ennek ellenére az eredmény nem változott a szünetig. A második játékrészben kiegyenlítettebb lett a labdabirtoklás, jó ideig inkább mezőnyjáték folyt, az utolsó negyedórában viszont három gólt is szereztünk, így meg tudtuk nyerni ezt a fontos mérkőzést. Így 5 meccsből 5 győzelemmel a táblázat élén állunk, jövő pénteken pedig Sopronba látogatunk, ahol a SFAC ellen mérkőzünk, bízva a hasonlóan jó folytatásban.

U19-es bajnoki mérkőzés, Mosonmagyaróvár

Credobus Tehetségközpont – Király SE 4-1 (1-1)

 

MTE U19: Reicher G. – Boda B. (Németh N.), Kóczán B., Tál Zs.,Bertók R. (Marekker M.) – Kocsis G., Baróti B., Vingler Gy. – Szimhardt M. (Kocsis Z.), Szabó M. (Vedres N.), Svarda R.

Edző: Horváth Csaba

 

Gólszerzők: Vingler Gy., Kocsis G., Kocsis Z., Vedres N.

 

Horváth Csaba, a MTE U19-es csapatának edzője: „Egy buta gólt kaptunk az elején, ezt leszámítva az első félidőben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, annak ellenére, hogy a vezetést ekkor még nem tudtuk átvenni, csak egalizálni sikerült egy élményszámba menő góllal. Második játékrészben kicsit kijjebb engedtük ellenfelünket, így nagyobb területek maradtak a védelmük mögött, amit az utolsó negyedórában tudtunk kihasználni. Játékban van még hova fejlődni, főleg, ha azt szeretnénk, hogy egy mérkőzésen belül 90 percig tudjunk hasonló színvonalon focizni, de jó úton haladunk. Összeszokottság hiánya érezhető, hiszen három különböző csapatból gyúrunk hétről hétre új együttest, de ezt lelkesedéssel ma is tudtuk pótolni, amikor nem ment olyan gördülékenyen a játék.”

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.