MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

UP Lányok 2016/2017 szezon összegzése

Szerző: Turány Imre, Zalka Péter | Dátum: 2017-06-15 23:02:32

Lány csapatok

 

Az MTE történetében most először  a 2016-2017-es bajnokságban indítottunk lány csapatokat. Felnőtt csapatunk felkerült a Nemzeti Bajnokság második vonalába (NB2), így ez egyesületünknek kötelező.

U18-as nagypályás csapatunk  az NB2 Nyugati csoportban,  U15-ös kispályás csapatunk Észak-Nyugat „A” regionális bajnokságban szerepelt.

A nagypályás csapatunk tizenegy csapat közül a 7. helyet szerezte meg, nyolc győzelemmel, és tizenkét vereséggel 24 pontot szerve, ami újonctól nem rossz teljesítmény. A lányoknak olyan labdarúgó klubokkal is fel kellett venni a versenyt, akik már régóta foglalkoztatnak női csapatokat, pl Pécs , Kaposvár, Székesfehérvár.

Heti három edzést tartottunk.  Az edzés látogatottság változó volt. A 18 fős keretünkből általában 10-12 fő megjelent. A Bajnoki mérkőzéseken 14-15 fős keretünk volt.

Az U15-ös lány csapatunk  félpályán keresztbe 5X2m-es kapukra játszott torna rendszerben, 7 mezőnyjátékossal, és 1 kapussal. Ellenfeleink: Zalaegerszeg, Ajka, Gyirmót, Sopron voltak. A felsorolt klubok ősszel ,  és tavasszal is rendeztek egy- egy tornát. Az eredmény ebben a korosztályban másodlagos, fontos, hogy a nagypályás rendszerbe zökkenőmentesen tudjanak bekapcsolódni a lányok.

Turány Imre edző

Az U15-ös csapat edzései t Schmatovich Erik vezette.

Online közvetítés

Legutóbbi mérkőzésünk

Merkantil Bank NB II Liga 2017–2018 XIII.forduló
KBSC -CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
0-0

Tabella

1.MTK BUDAPEST34
2.KISVÁRDA MASTER GOOD30
3.KBSC24
4.SZOLNOKI MÁV FC22
5.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE21
6.GYIRMÓT FC GYŐR21
7.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC20
8.SOROKSÁR SC20
9.VÁC FC19
10.ZTE FC18
11.CEGLÉDI VSE18
12.DOROGI FC16
13.WKW ETO FC GYŐR16
14.BUDAÖRS15
15.SZEGED 2011-GROSICS AKAD.15
16.BUDAFOKI MTE11
17.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR10
18.AQVITAL FC CSÁKVÁR9
19.SOPRONI VSE8
20.BFC SIÓFOK6

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Virágzó Város - Mosonmagyaróvár - 2016 Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Park Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.