MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

A 17 éves Borsodi döntött a Dorog ellen

Szerző: | Dátum: 2022-06-29 15:34:34

A Credobus Mosonmagyaróvár második felkészülési mérkőzésén az NB II-es Dorogot fogadta. Varga László több játékosára sem számíthatott sérülés miatt (Szalka Dominik, Boros Gábor, Jasarevic Mahir).

Az óvári csapat remek első félidőt produkált, több komoly gólhelyzetet is sikerült összehozni, de ezekből gól nem született. A második játékrészben mindkét vezetőedző alaposan átvariálta a csapatát, így kiegyenlített játékot láthatott a szép számú közönség. A 70. percben aztán az MTE saját nevelésű játékosa, a felnőtt kerettel együtt készülő Borsodi Bálint lépett ki középen, majd 14 méterről a kifutó kapust is átemelve talált a hálóba. A 17 éves játékos az első gólját szerezte az első csapatban. 1-0.

A rekkenő hőségben lejátszott találkozón az óváriak több helyzetet dolgoztak ki, mint a dorogiak. A Credobus Mosonmagyaróvár szombaton a Budafok ellen lép pályára. A felkészülési mérkőzést Telkiben rendezik.

Credobus Mosonmagyaróvár – Dorogi FC 1-0 (0-0)

Mosonmagyaróvár, 100 néző

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Slakta (Molnár M.) – Papp Sz., Debreceni (Czingráber), Deák (Szabó R.), Horváth K., Dezamits (Simita), Végh B. (D’Urso), Tóth L. (Buglyó), Nagy K. (Borsodi), Illés (Gáncs), Nagy Z.

 

Gólszerző: Borsodi (70.)

 

Varga László: - A mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket. A rekkenő hőség alaposan megnehezítette a csapatok dolgát, ennek ellenére mindkét fél dicséretet érdemel. Fontos tapasztalatokkal gazdagodtunk egy jó ellenféllel szemben.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC70
2.ETO FC GYŐR60
3.VASAS FC58
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA55
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY49
6.GYIRMÓT FC GYŐR44
7.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC43
8.SOROKSÁR SC42
9.FC AJKA40
10.AQVITAL FC CSÁKVÁR40
11.BUDAFOKI MTE39
12.BUDAPEST HONVÉD39
13.SZOMBATHELYI HALADÁS38
14.BVSC-ZUGLÓ36
15.PMFC32
16.TISZAKÉCSKEI LC29
17.BFC SIÓFOK27
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR20

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.