Szerző: | Dátum: 2022-07-28 18:18:17
Véget ért a felkészülés, már csak finomhangolás zajlik a Credobus Mosonmagyaróvárnál. Varga László együttese hat hét kemény munka után vág neki az vasárnap rajtoló NB II-es bajnokságnak.
„Izgatottan várjuk a vasárnapi rajtot – mondja Varga László, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője. A felkészülésünk rendben volt, amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani. Biztos vagyok benne, hogy ez a szezon más lesz, mint az előző volt. Az NB II-ben nagyon erős csapatokkal fogunk megmérkőzni, rengeteg jó képességű labdarúgó alkotja a kereteket, és kiváló edzőkből sincs hiány. Nem reális azt várni a csapattól, amit az NB III-ban produkált, mert ez más szint. A másodosztályban nem fogunk tudni annyira dominálni és az ellenfél fölé nőni, mint tettük azt az előző szezonban. Ettől függetlenül nem fogunk bunkerfocit játszani, és szervezettek leszünk.”
A Credobus Mosonmagyaróvár fiatal csapattal vág neki az új idénynek. A keretben mindössze három olyan játékos van, aki elmúlt 30 éves (Debreceni András 35, Heinrich Márk 33, Deák István 31 éves), ketten pedig pont 30 évesek (Jasarevic Mahir és Papp Szilárd). Ráadásul az MTE kerete a Transfermarkt szerint 475 000 euró, ami a második legalacsonyabb az NB II-ben (az MTK-é 5 200 000 euró, míg a DVTK-é 4 680 000 euró).
„A mérkőzéseket nem a keretek összege, és nem is a statisztikák játsszák, hanem a játékosok. Ettől függetlenül igaz, hogy a kluboknak nagyon különbözőek az anyagi lehetőségeik. A DVTK és az MTK felfelé lóg ki a sorból, mi pedig a szerényebb költségvetésű klubok közé tartozunk. Ez azonban nem fog megakadályozni minket abban, hogy az olyan meccseken is megpróbáljunk meglepetést okozni, ahol az ellenfél lesz a favorit. A biztos bennmaradást tűztük ki célul, de szeretnénk olyan eredményeket elérni, amelyekre nem csak a mosonmagyaróváriak kapják fel a fejüket, hanem a magyar futballszurkolók is.”
A Credobus Mosonmagyaróvár vasárnap a Tiszakécske otthonában kezdi meg az NB II-es bajnokságot.
„Nehéz mérkőzés lesz a vasárnapi, mert a Tiszakécske rutinos játékosokkal erősített a nyáron (Érkezők: Antal Botond (Mezőkövesd), Balajti Ádám (Vasas – kölcsönbe), Geiger Norbert (PMFC), Horváth Zoltán (DVTK), Kiss Norbert (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Máté Zsolt (Újpest – ismét kölcsönbe), Szekér Ádám (Haladás), Winkler András (Budaörs), Zamostny Balázs (Nyíregyháza). Ráadásul tavasszal volt nyolcmeccses veretlenségi sorozatuk is, ahol hat győzelem mellett két döntetlent játszottak. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy sikerült bent maradniuk. Mindent megteszünk az eredményes rajt érdekében, és megpróbálunk meglepetést okozni” – mondja Varga László.
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.