Szerző: | Dátum: 2022-07-31 21:48:11
A Credobus Mosonmagyaróvár három szezon után tért vissza az NB II-be, ahol az első fordulóban a Tiszakécske otthonába látogatott. Az óvári csapatban a saját nevelésű Gáncs Botond ezen a mérkőzésen debütált a másodosztályban.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Varga László együttese egy Illés és egy Szalka távoli lövéssel veszélyeztetett, emellett pedig remekül zárt a védelem. A 60. percben Sajbán centerezéséről csak egy hajszállal maradt le Nagy Zoárd. A 72. perc hozta az első hazai helyzetet: Pongrácz beadását Lovas fejelt kevéssel mellé. Egy perccel később nagy tűzijáték alakult ki az óvári kapu előtt. Két lövést blokkoltak a vendégek, míg Lovas 7 méteres lövésénél Heinrich védett nagyot. A 84. percben Tóth László rúgta el a labdát a tizenhatoson belül, Balajti pedig feldobta magát, amiért hatalmas meglepetésre a játékvezető büntetőt ítélt. Az ajándék tizenegyest Balajti laposan, a jobb alsó sarokba lőtte. 1-0. A mosonmagyaróváriak komoly erőket mozgósítottak a hajrában, de az egyenlítés nem sikerült.
Varga László együttese remekül helytállt a jó erőkből álló Tiszakécske ellen, és pontot érdemelt volna az idénynyitón, de ezt a játékvezető máshogy gondolta. Az óváriaknak erőt kell meríteniük a vereségből, mert összeségében jobban játszottak ellenfelüknél. Folytatás augusztus 7-én, hazai pályán az Ajka ellen.
Gáncs Botond remekül játszott élete első NB II-es mérkőzésén (Fotó: Sipos Bence/Kécskei Krónika)
Tiszakécskei LC – Credobus Mosonmagyaróvár 1-0 (0-0)
Tiszakécske, 500 néző
V.: Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
Tiszakécske: Antal – Balogh B., Végső, Máté Zs., Farkas N. (Balajti, 75.), Erdei, Szekér (Horváth Z., 65.), Kiss N. (Lovas Zs., 59.), Gyurján (Vachtler, 59.), Geiger (Pongrácz, 59.), Zamostny. Vezetőedző: Visinka Ede
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Gáncs B., Czingráber, Debreceni, Deák, Horváth K. (Nagy K., 59.), Végh B., Tóth L. (Jasarevic, 87.), Szalka D. (Monori, 72.), Illés (Sajbán M., 59.), Nagy Z. (Boros G. 87.). Vezetőedző: Varga László
Gsz.: Balajti (84.-büntetőből)
Varga László: - Megvoltak a helyzeteink és érzésem szerint közelebb álltunk a győzelemhez. Sajnálom, hogy egy véleményes tizenegyes miatt kikaptunk, a srácok rengeteget dolgoztak azért, hogy, minimum egy pontot szerezzünk.
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.