MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Súlyos vereség a listavezető MTK ellen

Szerző: | Dátum: 2022-08-28 23:10:55

A Credobus Mosonmagyaróvár a 6. fordulóban a listavezető MTK-t fogadta a Wittmann Antal parkban. Erődemonstációt tartott az éllovas MTK a hazai csapat ellen az első félidőben, hiszen 35 perc alatt ötször is betalált. A 13. percben Debreceni buktatta Németh Krisztiánt, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Németh K. magabiztosan, a jobb alsóba gurította a tizenegyest. 0-1. A 17. percben Kovács Mátyás talált be Slakta kapujába. 0-2. Két perccel később Németh duplázott. 0-3. A 29. percben  Kovács M. cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd Némethhez passzolt, aki most sem hibázott. 0-4. A 35. percben Bognár állította be a félidei eredményt, aki közelről a kapuba talált. 0-5.

A második félidőt támadóbb szellemben folytatta a hazai csapat, igaz a vendégek is visszavettek némiképp. Több helyzetet is kidolgozott Varga László együttese az első tíz percben, gólra azonban nem sikerült váltani. Az 57. percben aztán újabb vendég találat következett, Bognár passzolt Kovács elé, aki Slakta kapujába bombázott. 0-6. A folytatásban helyzetek még adódtak, ám további gól már nem született.

Hiába próbálta felvenni a ritmust az újonc Credobus Mosonmagyaróvár az éllovas MTK ellen, érezhető volt a játékoskeretbeli különbség. Megérdemeltem győzött a budapesti gárda, amely továbbra is vezeti az NB II-es bajnokságot.  A Credobus Mosonmagyaróvár legközelebb szeptember 4-én a Szentlőrinc otthonába látogat.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–MTK BUDAPEST 0–6 (0-5)

Mosonmagyaróvár, 1000 néző

Jv.: Csonka


Credobus Mosonmagyaróvár: Slakta – Gáncs, Papp Sz., Debreceni (Deák, 46.), Szabó R. (Czingráber, 46.) , Nagy K. (Horváth K., 41.)  – Végh B., Tóth L., Sajbán (Illés, 63.) – Nagy Z., Monori (Szalka, 56.) Vezetőedző: Varga László
 

MTK Budapest: Somodi – Nagy Zs., Poór P. (Palincsár 83.), Szépe, Medgyes – Kata, Mezei (Kovács Máté, 72.), Bognár I., Kovács Mátyás (Horváth A. 72.) – Németh K. (Zsóri 58.), Lehoczky R. (Kovácsréti, 58.) Szakmai igazgató: Bognár György
 

Gólszerző:  Németh K. (13.,19.,29.), Kovács (17.,58.), Bognár (35.)

 

 

Varga László: - Osztálykülönbség volt a két csapat között, be kell ismerni. Gyengén játszottunk sajnos, igaz akkor is nehéz lett volna ellenük, ha a legjobbunkat tudjuk hozni. Sajnos ehhez hozzá tartozik, hogy gyengén, bátortalanul is játszottunk. A második félidőben kozmetikázni talán tudtunk volna, de az MTK győzelme nem forgott veszélyben. A következő két mérkőzés lesz számunkra sorsdöntő.

Bodnár György: - Az első félidő nagyon jól sikerült, agresszíven játszottunk, egyből támadtunk, amiből sikerült szép akciókat vezetni és gólokat szerezni. Félő volt, hogy ekkora előnynél visszább vesz a csapat a második félidőben, ez velünk is megesett, gyengébbre sikerül a második 45 perc.

 

Fotó: kisalfold.hu/ Kerekes István

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC70
2.ETO FC GYŐR60
3.VASAS FC58
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA55
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY49
6.GYIRMÓT FC GYŐR44
7.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC43
8.SOROKSÁR SC42
9.FC AJKA40
10.AQVITAL FC CSÁKVÁR40
11.BUDAFOKI MTE39
12.BUDAPEST HONVÉD39
13.SZOMBATHELYI HALADÁS38
14.BVSC-ZUGLÓ36
15.PMFC32
16.TISZAKÉCSKEI LC29
17.BFC SIÓFOK27
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR20

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.