Hírek /
U17: győzelem a hajrában
Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2022-09-07 17:28:17
Második bajnoki mérkőzését játszotta U17-es korosztályunk. Szombaton a Budaörs gárdája látogatott a Wittmann Antal Parkba, ahol korosztályunk az elejétől kezdve kezdeményezően lépett fel, majd egy kései góllal megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

MLSZ Regionális U-17 Kiemelt csoport, Nyugat, 2. forduló, Mosonmagyaróvár
Credobus Tehetségközpont- Budaörs 1-0 (0-0)
Credobus Tehetségközpont: Vedrődi – Horváth Á. (Kovács F. 80.), Fördős, Hanacsek, Csák – Szabó B. (Szabó L. 52.), Monda, Mészáros (Horváth M. 80.), Ocskay (Nusser 67.) – Herczeg (Kovács B. 67.), Csóka (Vass 67.) Edző: Németh Róbert
Gólszerző: Kovács F. a 85. percben
Németh Róbert, a Credobus Tehetségközpont U17-es csapatának edzője: „Azt gondolom kezdhetem azzal, hogy a végén jött a dráma... Összességében, viszont a mérkőzés teljes képét nézve megérdemelt a győzelem, még akkor is, ha a gólunkhoz valóban kellett egy kis szerencse. A mérkőzés elejétől kezdve mezőnyfölényben játszottunk, és már az első félidőben több nagy lehetőséget sikerült kialakítanunk, azonban a kapu előterében ismét pontatlanok voltunk. A második félidőben maradt a mezőnyfölényünk, illetve a cserék is tudtak segíteni a csapaton, emellett szintén pozitívum, hogy a pozitív átmenetek során is sikerült feljavulnunk a második félidőre. Fontos emellett, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést, illetve ellenfelünk komoly lehetőséget nem tudott kialakítani. A helyzetkihasználásunkon mindenképpen javítanunk kell és az ilyen mérkőzéseket előbb lezárni, sok feladatunk van a következő időszakra. Gratulálok a csapatomnak!”
Tabella
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
Elérhetőség
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail: