MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Akikről keveset beszélünk : a rehabilitáció és dolgozói

Szerző: Fuhrmann Péter | Dátum: 2024-08-12 22:25:25

Klubépületünk alsó szintjén található a közel 100 nm2 –es konditermünk, mely szomszédságában helyezkedik el a rehabilitációs részlegünk is. A fejlesztés illetve az azonnali sérülések kezelésére merülő kádak, hideg-meleg váltófürdő, mágnes lézer, ultrahang gépek, game ready, nyirokcsizma, massage pisztolyok és köpöly szettek állnak rendelkezésre.

Idei évben a rehab feltett szándéka, hogy a hozott hiányosságokkal – lúdtalp és a bokamobilitás – még jobban tudjunk foglalkozni, ugyanis ezek megfelelő kezelése a későbbiekben rengeteg sérüléstől kímélhetik meg játékosainkat.

Ékes József, azaz Éki 5 éve áll klubunk alkalmazásában. Éki 2013-ban szerzett gyógymasszőri végzettséget, először hobbiszinten foglalkozott frissen megszerzett szakmájával. Áttörést a munkájában egy ausztriai lehetőség hozta el, ahol Lévai Zoltán mentorálása alatt rengeteget tudott fejlődni és tanulni. Ebben az időszakban párhuzamosan már látva a futball fejlődését, elkezdte a fitness instruktori képzést is, itt érezte először, hogy a futball már jóval több, mint amennyit aktív játékosként addig látott belőle. A Covid ideje alatt Molnár Gábor mentorálása mellett Éki belemerült a konditerem, erőfejlesztés és korrekció szakirányokba.

Az utóbbi időben Éki két tanfolyamot is sikeresen abszolvált. Ágó Renátánál rehabilitációs edzői végzettséget , a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt pedig regisztrált masszőri licencet szerzett. Aki Józsit ismeri, tudja, hogy folyamatosan keresi a lehetőséget a fejlődésre. Idei évben célul tűzte ki azt, hogy a fiatal tanulók mentorálása mellett a polár mérések világával is még intenzívebben tudjon foglalkozni.

Kocsis Gergő, azaz Geri 20 éves, a klub B csapatának aktív játékosa. Tavaly nyár óta dolgozik a klub rehabilitációs részlegén. Bár erős biológiai alapismeretekkel rendelkezett, kezdőként ugrott bele a rehab világába. Geri egyéni céljai mindennapi tanulás mellett, azok az ÉN idők beiktatása, ahol egyénileg és prevenciós előadások formájában is fejlődni tud.

Munkájukhoz sok türelmet és jó szerencsét kívánunk!

Tabella

1.BUDAÖRS3
2.BICSKEI TC3
3.ÚJPEST FC II.3
4.VSC 2015 VESZPRÉM3
5.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR1
6.DOROGI FC1
7.ETO AKADÉMIA1
8.GYIRMÓT FC GYŐR II.1
9.KOMÁROM VSE1
10.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.1
11.FC SOPRON1
12.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE1
13.III. KER. TVE0
14.BALATONFÜREDI FC0
15.ÉRDI VSE0
16.KELEN SC0

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.