MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Hévíz SK - MTE 1904 U13 0:5 (gsz.: Prikler(2x), Glaser, Szabó(2x))

Szerző: | Dátum: 2017-10-18 09:41:19

Hévíz SK - MTE 1904 U13 0:5 (gsz.: Prikler(2x), Glaser, Szabó(2x))

 6. forduló (2017.10.14. – Hévíz)

A csapat az utóbbi két bajnoki mérkőzésen sajnos vereséget szenvedett, így a fiúk nagy elánnal és győzelmi vággyal indultak neki a hosszú utazásnak Hévízre.

Az első 10 percben még érződött rajtunk a két és fél óra utazás, hiszen kapkodóan és túlságosan türelmetlenül játszottunk, aminek köszönhetően a támadó harmadban rendre pontatlanok voltunk, annak ellenére, hogy több helyzetünk is akadt már a mérkőzés legelején is.

Az első negyed órában végül sikerült megtörni két forduló óta tartó gólcsendünket és innentől kezdve a csapat megnyugodott és magabiztosan birtokolta fölényben a labdát az egész mérkőzés során, aminek köszönhetően rendre mutatós és egyben hatékony támadásokat vezethettünk gólokkal befejezve. Dinamikában ugyan még van hova fejlődni, de jó volt látni, hogy állóképességben csapatunk megfelelő szintet hozott.

Kertész Ádám (középső középpályás): ,,Nagyon örülök az idegenbeli győzelemnek a Hévíz csapata ellen. Úgy érzem jó néhány tanult dolgot sikerült megvalósítanunk a meccs során. Nagy lendülettel és erőbedobással kezdtünk, melynek a 11.percben meg is lett az eredménye. Mivel a második félidőt jobban bírtuk, mint az ellenfél, ezért sikerült megnyernünk a mérkőzést. Összeségében jól játszott a csapat és külön örülök, hogy nem kaptunk gólt. „

NB III Nyugati csoport

1.Credobus Mosonmagyaróvár44
2.BVSC-Zugló44
3.VLS Veszprém41
4.ETO Akadémia37
5.Tatabányai SC28
6.Bicskei TC27
7.Pápai Perutz FC26
8.Érdi VSE25
9.Gyirmót FC Győr II24
10.Kelen SC23
11.Puskás Akadémia FC II23
12.MOL Fehérvár FC II22
13.ZTE FC II21
14.Komárom VSE20
15.Kaposvári Rákóczi FC20
16.SC Sopron18
17.FC Nagykanizsa17
18.Balatonfüredi FC16
19.Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő10
20.TARR Andráshida SC7

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Agrolánc Kft. Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft.

Barna Útépítő Kft. Everling Kft. Polar Magyarország Atlas-Sport Kft.

Augsberger LV Sport Websportáruház ZuzmóART - A zöld elegancia

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.