MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

MTE 1904 U10-es csapata Régiós Bozsik tornán vett részt Pápán

Szerző: Boros Tamás | Dátum: 2017-11-18 16:28:29

MTE 1904 U10

Pápa, 2017. 11. 13.

Régiós Bozsik torna

Szokatlan időpontban, hétfő délután került megrendezésre Pápán a Bozsik torna az U10-es korosztály részére.  Az ellenfeleken túl már a novemberi szeles, hideg idővel is meg kellett küzdeni a fiúknak. A tornán résztvevő csapatok nem változtak, és ahogy eddig is, négy mérkőzést játszottunk. Ellenfeleink a Csorna, Gyirmót, Pápa és a Sopron U10-es csapatai voltak. A napot veretlenül zárta csapatunk, két győzelem és két döntetlen a mérleg:

Csorna 4-3

Gyirmót 1-1

Pápa 2-1

Sopron 0-0

Mind a négy mérkőzésen nagy harc folyt a győzelemért, a helyzetek alapján akár négy győzelemmel is zárhattuk volna a tornát. De ami ennél is fontosabb, hogy a csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott, több játékos is megérdemelte volna a Bozsik tornákon jellemzően kiosztott Oklevelet, de legfőképp Boros Gergő szolgált rá a teljesítményével.

MTE 1904: Pollreisz Olivér, Bolla Áron, Fekete Domonkos, Kovács Dávid, Kovács Bence, Kovács Zalán, Boros Gergő, Egerszegi Dániel, Bakos Adrián, Horváth Levente, Árvay Kristóf, Batyanek Bendegúz.

Boros Tamás: Az első mérkőzést jól kezdtük, aztán egy kicsit kihagyott a figyelem, talán ezért is a három kapott gól. A további három mérkőzésen nagyon fegyelmezett, agresszív és szervezett védekezés jellemezte a csapatot, a labdaszerzésekből pedig egész gyorsan sikerült helyzetekig eljutni. Az ellenfél kapusai extra teljesítményt nyújtottak ellenünk. Akár négy győzelem is benne lehetett volna a csapatban.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.