MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

14. a 17. ellen

Szerző: | Dátum: 2018-08-24 14:14:38

14. a 17. ellen

Vasárnap idegenben játszunk a Balmazújváros ellen. Bár három hely különbség van a tabellán köztünk és következő ellenfelünk között, csak 1 ponttal van előttünk a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő.

A tavalyi szezonban 11. helyen estek ki az OTP Bank Ligából, majdnem megkapaszkodva az NB I-ben, idén azonban nem kezdtek valami fényesen. Négy mérkőzésükből (három hazai) ugyanis csak 1 győzelmet és egy döntetlen játszottak, a másik két meccs vereséggel ért véget számukra. Ettől függetlenül nehéz dolga lesz mindkét csapatnak és ugyanígy vélekedik Horváth Ferenc is a Balmazújváros vezetőedzője:

"Nagyon nehéz összecsapásra számítok, nem lesz könnyű mérkőzés. Maga a vezetőedző, Várhidi Péter a garancia arra, hogy egy jól felkészített, stabil csapat érkezik hozzánk. Remélem tovább tart a fejlődésünk, és meg tudjuk nyerni a mérkőzést! " - olvasható a Balmazújváros honlapján.

A 2016/17-es szezon egymás elleni két mérkőzéséből sajnos egyiket sem sikerült megnyernünk, itt az idő visszavágni.

Online közvetítés

Legutóbbi mérkőzésünk

Merkantil Bank NB II Liga 2018–2019 I.forduló
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE -CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
3-0

Tabella

1.GYIRMÓT FC GYŐR41
2.ZTE FC40
3.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC38
4.BUDAÖRS35
5.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE33
6.AQVITAL FC CSÁKVÁR30
7.VASAS FC30
8.KAZINCBARCIKA28
9.DUNA ASZFALT TVSE27
10.SOROKSÁR SC26
11.DOROGI FC25
12.VÁC FC25
13.WKW ETO FC GYŐR24
14.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 24
15.CEGLÉDI VSE23
16.BUDAFOKI MTE21
17.BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ20
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR18
19.BFC SIÓFOK18
20.BSS MONOR12

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Agrolánc Kft. Virágzó Város - Mosonmagyaróvár - 2016 Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása.

Sitemap & Facebook

2016 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.