MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Utánpótlás 2016/2017 ev kezdet

Szerző: Lencse Gyula | Dátum: 2016-08-30 09:30:39

Hétvégén elindultak az utánpótlás csapataink bajnoki küzdelmei is. Hosszú felkészülési időszak után már mindenki nagyon várta a bajnoki rajtot.

Ezt megelőzően pénteken egy szezonnyitó szülői értekezletet tartott a klub, ahol nagyon szép számban vettek részt a gyerekek szülei. A C lelátó teljesen megtelt. Ez nagyon örömteli, hisz igaz, hogy a felnőtt csapat van a kirakatban és az ő szereplésük nagyon fontos, de számunkra ugyanolyan jelentőséggel bír a nálunk sportoló közel 250 gyerek is. Érezzük a felelőséget, hisz a szülők ránk bízzák a gyerekeket azért, hogy neveljük őket és lehetőleg minél jobb labdarúgót faragjunk belőlük. Ennek érdekében tovább fejlesztjük lehetőségeinket, így az edzői kart mennyiségben és minőségben is, illetve a létesítmény adta lehetőségeinket is, hogy a munka minél jobb körülmények között folyhasson. A szülői értekezletet Schmatovich Gábor és Nagy Mihály utánpótlás vezetőink tartották. Tájékoztatták a szülőket a következőkről:

Bemutatták az új edzőket:

Nagy Mihály pro licences szakmai vezetőt, aki a nagy pályás korosztályokért  felel, Kostorják Zsolt kapusedzőt, Régely László U/7 edzőt, Schmatovich Erik U/7 edzőt, Boros Tamás U/9 edzőt, Magasföldi József egyéni képzésért  felelős edzőt.

Az új átigazolási szabályzatról is szó eset, ami kimondja, hogy minden utánpótláskorú labdarúgó klub váltásánál, fizetni kell az igazoló klubnak: min.: 10,000.- forint- max.: 100,000.- forint összegben.

A tervek szerint a 2017- 2020 között az ETO akadémia, mint regionális utánpótlás központ működne tovább. Ez alatt, mint minősített utánpótlás központként lenne besorolva az MTE 1904. Feladatunk a tehetségnevelés a szakmai munka összehangolásával, egységes kiválasztással, ellenőrzésekkel, felmérésekkel, infrastrukturális követelményekkel. Természetesen cél a felnőtt csapatnak játékost nevelni.

Megneveztük a versenyző korosztályainkat: Bozsik korosztályok, nagypályás korosztályok U/ 14,15,16,17,19. Leánycsapatot is indítunk U / 15, 18 – ban.

Ismertetésre kerültek a mindenkire vonatkozó szabályok, elvárások, tagdíjak. Adtunk egyfajta szülői útmutatót, amelyben megkértük a szülőket bizonyos viselkedési normák betartására.

Végül meghirdettük a már előzőekben is sikerrel megrendezésre került CSALÁDI NAP időpontját: okt.23.

 

Ezek után a hétvégi eredmények: Szenzációsan kezdtek csapataink !

U11 - es csapatunk 08.21.-én Komáromban a Czibor Zoltán emléktornára kapott meghívást

Egy 4 csapatos minitorna kerület megrendezésre, 2x12 perces mérkőzések zajlottak , ahol csapatunk az első mérkőzésen a koppánymonostor csapatával mérte össze erejét . Rengeteg helyzetet kihagyva végül 0-0 lett a végeredmény, a második mérkőzésen a Gyirmót ellen fölényes győzelmet 5-2 -es Mte győzelemmel zárult a mérkőzés , végül a döntőnek beillő utolsó mérkőzésen a haza Komárom csapatával egy nagyon izgalmas és élvezetes találkozón 1-1 -es végeredmény született.

 

Csapatunk veretlenül ugyan , de a második helyet szerezte meg, azonban a torna gólkirálya az MTE csapatából került ki, Kaiser Ádámnak sikerült elnyernie ezt a címet .

Összeállítás: Lengyel Dónát,Csapó Noel, Kovács Fábián, Umathum Ádám, Szalai Botond, Radits Dominik, KIrály ÁBris, Kovács Bendegúz, Kovács Gyula, Kaiser Ádám, Mezei Hunor, Kálóczi Richárd , Horváth Nico, Magyar Mátyás

 

 

 

 

 

 

 

Hévíz- Mte 1904  U /14 ( 2016-08-28)

0:8

Összeállítás.:Lidi Ádám(Győrik Levente),Horváth András,Kárpáti Zoltán,Kocsis Levente,Budai Kristóf,Harkai Levente(Molnár Tamás),Szokolics Richárd,Zsuppán Balázs,Vajdi Ádám(Németh Olivér),Szimhardt Milán(Rába Márk),Bertók Raul(Puszter Balázs).

Gól szerzők:Szokolics Richárd 2,Horváth András 2,Szimhardt Milán,Vajdi Ádám,Rába Márk,Kárpáti Zoltán.

Samu Zoltán a csapat edzője:

Sikerült győzelemmel kezdenünk a szezont, elsöprő sikert arattunk. A sok gólhoz kiváló játék is párosult. Kicsit jobb koncentrációval, akár két számjegyű is lehetett volna az eredmény. Az egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült. Egy magabiztos csapat benyomását keltették a fiúk. Csak dicséret illeti a srácokat. Folytatás szerdán, hazai pályán a sárvári csapat ellen.

 

 

 

 

 

Hévíz - MTE 1904 U / 15 (2016-08-28)

 0:5

Összeállítás: Reicher G. - Szabó B, Pitkó K., Schultz A., Németh N. - Zömbik T., Bertalan D.,(Brasits R. 54') - Susla H.,(Éder G. 51') Wurm K., Bölönyi B., - Mozsolics Á.

Gólszerzők : Mozsolics 1., Zömbik 22., Pitkó 23. Bölönyi 32., Mozsolics 39.

Kiállítva : Német N. 29.

Szabados Gábor a csapat edzője:

Nagyon jól kezdtük a találkozót , hiszen már az első percben vezetéshez jutottunk , azonban ez a korai gól mintha kicsit minket zavart volna meg jobban, hátul kapkodva játszottunk, kapusunknak egy bravúrt is be kellett mutatnia, hogy ne változzon az eredmény, de szerencsére sikerült rendezni a sorokat , és az első félidőben szép gólokat rúgva hamar eldöntöttük a 3 pont sorsát. A  szünetre 5-0 -ás vezetéssel vonulhattunk. A második félidőben is voltak ígéretes lehetőségeink, azonban ezek rendre kimaradtak , így az eredmény a mérkőzés végére már nem változott maradt az 5-0 ás végeredmény.

 

MTE 1904  – Hévíz SK U /17 ( 2016-08-27)

6 – 0

Összeállítás: Kokas – Szalay , Hécz , Smuk , László – Börzsei  - Takács , Boncsér , Drescher , Jakusch – Kovalovszki

Gólszerzők: Jakusch (2)  , Kovalovszki , Boncsér, Barta , László

Zsebedics Bence a csapat edzője:

Nagy melegben vártuk a szezon első bajnoki fordulóját, amin itthon fogadhattuk a Hévíz u17-es csapatát. Csapatunk a :  Kokas – Szalay , Hécz , Smuk , László – Börzsei  - Takács , Boncsér , Drescher , Jakusch – Kovalovszki összeállításban kezdett , a cserejátékosok között pedig: Csöllei , Barta, Benkovich , Németh , Szarka , Nyéki , Földi várta bevetést.  A mérkőzés első perceitől kezdve mi próbáltuk irányítani a játékot főleg az ellenfél térfelén folyt a játék, bár az első lehetőség egy figyelmetlenség miatt a Hévíz előtt adódott, de a vezetés sikerült megszereznünk,  majd az első félidő végére 2-0ra növelni az állást. A második félidőben nagyobb fokozatra kapcsoltak a fiúk, rendre szép támadásokat vezettünk , nem sok helyzetet adva az ellenfélnek, aminek meg is lett az eredménye már az első percekben ismét betaláltunk, majd egy kimaradt Hévízi helyez után még a meccs végéig 3 gólt sikerült szereznünk.

Összességében a fiúk nagyon jól kitettek magukért, mint a kezdő , mint a csere játékosokra nem lehet panaszt mondani. A győzelem mellett számomra sokkal fontosabb volt, hogy magabiztosan hajtottuk végre az edzéseken begyakorolt dolgokat, illetve nagyon határozott célratörő játékot hoztak létre a fiúk az első mérkőzésünkön. Bízok a hasonló folytatásba, a srácok további alázatos munkájában és reméljük továbbra is ilyen bő kerettel készülhetünk a közelgő mérkőzéseinkre.

 

 

MTE 1904  – Hévíz U / 19 ( 2016-08-27)

 2-1 (1-1)

Összeállítás:  Tarlós – Csontos, Farkas (Csutora), Benczinger, Meszlényi – Szarka, Bacsi, Fördős (Winkler) – Gláser, Kiss (Babos), Károlyi

Gólszerző: Benczinger, Babos

Jó: Bacsi, Csontos, Benczinger, Károlyi, Babos

Nagy Mihály a csapat edzője:

Jó ellenfelünk volt a Hévíz. A mérkőzés elején nem működtek a labdakihozatalok, egyrészt a talaj, másrészt a sok passz hiba miatt. Sok labdát veszítettünk a középpályán, amikből nagyon veszélyes volt az ellenfél. Szögletből szerzett vezetést az ellenfél, amit szintén szögletből kiegyenlítettünk. A második félidőre átváltottunk direktebb, indításos játékra, amivel nagyon sok gondot jelentettünk az ellenfélnek. Megszereztük a vezetést is, amit, ha nehezen is, de megtartottunk, sőt több komoly helyzetet is kialakítottunk. Szervezettségünk és erőnléti fölényünk miatt tudtunk győzni.

 

 

 

 

Online közvetítés

Legutóbbi mérkőzésünk

Merkantil Bank NB II Liga 2017–2018 XX.forduló
CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR -KISVÁRDA MASTER GOOD
1-2

Tabella

1.MTK BUDAPEST52
2.KISVÁRDA MASTER GOOD47
3.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE37
4.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC34
5.VÁC FC33
6.CEGLÉDI VSE33
7.WKW ETO FC GYŐR32
8.GYIRMÓT FC GYŐR31
9.BUDAÖRS30
10.SZOLNOKI MÁV FC28
11.KBSC28
12.DOROGI FC28
13.SOROKSÁR SC27
14.ZTE FC23
15.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR23
16.BFC SIÓFOK20
17.SZEGED 2011-GROSICS AKAD.19
18.BUDAFOKI MTE19
19.AQVITAL FC CSÁKVÁR18
20.SOPRONI VSE12

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Virágzó Város - Mosonmagyaróvár - 2016 Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Park Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.