MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Lány u16-os és női felnőtt csapat mérkőzések!

Szerző: Tóth-Toki Gábor | Dátum: 2018-09-21 12:33:41

U16-os csapatunk Győrszentiván otthonában győzött!

Győrszentiván- MTE 1904           3:4 (3:2)

 

Győzelemmel kezdte a bajnokságot lány U16-os csapatunk. Az első félidőben néhány apró figyelmetlenségből hátrányba került a csapat. Sikerült azonban még az első félidőben szépíteni. A második játékrészben feljavultunk, sorozatban alakítottuk ki helyzeteinket, mely révén előbb kiegyenlítettünk, majd a győztes találatot is sikerült megszereznünk.

 

Női felnőtt csapatunk Pécs csapatát fogadta és szoros mérkőzésen szenvedett vereséget!

MTE 1904- Pécs                0:1 (0:0)

 

Hazai pályán fogadta a női felnőtt csapatunk Pécs együttesét. Az első félidőben többnyire a vendég csapat birtokolta a labdát és többször is szélen vezetett támadásokkal veszélyeztették a hazai kaput. Játékosaink mindent megtettek, hogy gól nélkül záródjon az első félidő. A második félidőben felébredt a  hazai csapat, átvettük az irányítást, de az ellenfél egy jobb oldali támadást követően kapura lőtt, amit kapusunk védeni tudott, de sajnos a kipattanó labdáért való küzdelemben a vendég csapatnak végül sikerült megszerezni a vezetést. Csapatunk magasabb fokozatra kapcsolt, hogy egyenlíteni tudjon, azonban több ziccert is elpuskáztunk a kapu előtt. Így sajnos az egyenlítés elmaradt. A csapat második félidei hozzáállásával, küzdeni tudásával elégedett vagyok, játékban, pontosságban fejlődnünk kell. Az egy pontot mindenképpen megérdemeltük volna.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.