MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U16-os lánycsapatunk döntetlent játszott Veszprémben!

Szerző: Hartai Bálint | Dátum: 2018-11-03 12:55:57

 U16-os lánycsapatunk döntetlent játszott Veszprémben!

Veszprém FC – MTE 1904 3:3 (0:1)

Az első játékrészben uraltuk a játékot, több lehetőségünk mellett az ellenfélnek csak kevés helyzet jutott. Ennek eredménye volt a vezető gólunk, melyet Kükedi L. szerzett a 26. percben.  A második félidőt nagyon jól kezdték a hazaiak, már az 52. percben kiegyenlítettek. Csapatunk ezután rákapcsolt, és Kükedi L. góljával ismét előnybe került az 55. percben. Ezt követően is voltak próbálkozásaink, de a játék irányítását a hazai csapat kezdte átvenni. Sajnos, ez a 68. percben góllá érett. A lányok ezután sem adták fel a győzelem reményét, Kükedi L. harcolt ki egy büntetőt, amit Molnár F. magabiztosan értékesített, ezzel harmadszorra is megszerezve a vezetést. Pár perc volt hátra a mérkőzésből, amikor a már kissé fáradt csapatunk védekezésben megingott, és ezt kihasználva az ellenfél kiegyenlített. Nem sok hiányzott a győzelemhez, de úgy gondolom, hogy a lányok helytálltak és megérdemelten szereztek egy pontot. Folytatás Érden! Hajrá MTE 1904!

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.