MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Nagy visszatérők Mosonmagyaróváron

Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-07-05 17:25:12

Június 24-én kezdte meg a felkészülést az új idényre a Credobus Mosonmagyaróvár. Király József vezérletével heti hét edzésen vesz részt a csapat, amely a másodosztályból történő kiesés miatt az NB III Nyugati csoportjában fog indulni. Az augusztus 4-én induló bajnokságnak teljesen új kerettel fog nekivágni az óvári csapat. „Mindössze nyolc játékos maradt a tavalyi gárdából, így teljesen az alapoktól kezdtük az építkezést – mondja Király József, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője. Olyan játékosokat szerettünk volna igazolni, akik korábban már bizonyítottak itt. Fontos volt, hogy az újak magukénak érezzék a klubot és szívesen dolgozzanak ebben a közegben. Négy olyan játékost is szerződtettünk, akik korábban közönségkedvencek voltak a városban, és nagyon komoly szerepük volt abban, hogy a csapat 2016-ban feljutott az NB II-be.”

A három évvel ezelőtti sikercsapatból Bohner Roland Pápáról, Mundi Roland Dunaújvárosból, Laki Balázs és Jasarevic Mahir pedig Ausztriából tért vissza Mosonmagyaróvárra.

„Miután Drescher Ottó megkeresett nem sokat gondolkodtam, szinte azonnal igent mondtam – mondja Laki Balázs. Harmadszor igazoltam Mosonmagyaróvárra, és motiváltan várom az idénykezdetet. Ausztriában a Pamhagen csapatában játszottam, de örülök, hogy hazatértem. Hiányzott a profi futball, és bár fizikálisan van egy kis lemaradásom, igyekszem ezt minél hamarabb ledolgozni.”

„Örülök, hogy újra együtt játszhatok a korábbi csapattársakkal – veszi át a szót Mundi Roland. Fontos, hogy jó legyen az öltözői hangulat, hiszen a 2016-os feljutásnak is az összetartó csapat volt az alapja. Igaz, hogy még csak a munka elején járunk, de úgy érzem, ezek a játékosok képesek lesznek egymásért küzdeni. Ha ez így lesz, akkor megint nagy dolgokra lehetünk képesek.”

A nagy négyes (Bohner-Jasarevic-Laki-Mundi) mellett Király József három olyan játékost is Mosonmagyaróvárra csábított, akikkel tavaly még az ETO FC Győrnél dolgozott együtt. Visszatért az egyszeres válogatott védő Debreceni András, aki 177 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és, tavasszal már volt a csapat játékosa. Rajta kívül a támadó Hamar Ádám, és a 96 élvonalbeli találkozón pályára lépő Vadász Viktor is a kék-fehéreknél folytatja.

„A több játéklehetőség miatt igazoltam Mosonmagyaróvárra – mondja Vadász Viktor. Győrben is szerettem együtt dolgozni Király Józseffel, aki olyan jövőképet vázolt fel előttem, ami miatt szívesen jöttem ide. Szeretnék komoly célokért küzdeni, és úgy érzem, erre most jó lehetőségem van itt.”

Mosonmagyaróváron a bajnoki cím a cél. Király Józsefék remélik, hogy csak átszállójegyet váltottak a harmadosztályba és jövőre már újra az NB II-ben szerepelhetnek.

„Szeretnénk bajnokok lenni, de tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű. A III. Kerület, az Érd, és a Nagykanizsa is nagyon erős lesz, és mindig vannak meglepetéscsapatok. A srácok eltökéltek és nagyon jól dolgoznak, ráadásul az elnökünk, Drescher Ottó igyekszik mindent feltételt megteremteni, hogy profi csapatként készülhessünk. Mosonmagyaróváriként engem külön is motivál a jelenlegi helyzet. Nem könnyű új csapatot építeni, de szeretjük a kihívásokat és igyekszünk megfelelni azoknak” – mondta Király József.

A Credobus Mosonmagyaróvár szombaton 10 óra 30 perctől játssza első felkészülési mérkőzését az NB II-es Ajka otthonában.

 

A Credobus Mosonmagyaróvár felkészülési mérkőzései:

Július 6., szombat, 10:30 Ajka (NB II)-Credobus Mosonmagyaróvár

Július 10., szerda, 17:00 Credobus Mosonmagyaróvár-MOL Fehérvár FC II (NB III)

Július 13., szombat, 11:00 Dorog (NB II)-Credobus Mosonmagyaróvár

Július 17., szerda, 17:00 Credobus Mosonmagyaróvár-Inter Bratislava (szlovákiai)

Július 20., szombat, 17:00 Gyirmót FC Győr (NB II)-Credobus Mosonmagyaróvár (helyszín: Bágyogszovát)

Július 24., szerda, 18:30 Credobus Mosonmagyaróvár-Raca (Récse, szlovákiai)

Július 27., szombat, 11:00 Credobus Mosonmagyaróvár-Admira II (osztrák)

Augusztus 4., vasárnap, az első bajnoki forduló az NB III-ban

Játékosmozgások a Credobus Mosonmagyaróvárnál:

Maradók (8): Heinrich Márk, Boros Tamás (kapusok), Bakos Bence, Czár Richárd, Darázs Péter, Kozma Richárd, Szalka Dominik, Sziklási Gergely

Érkezett (7): Bohner Roland (Pápai Perutz), Jasarevic Mahir (Ranshofen - Ausztria), Laki Balázs (Pamhagen - Ausztria), Mundi Roland (Dunaújváros), Vadász Viktor (ETO FC Győr), Debreceni András (szabadon igazolható), Hamar Ádám (Monor)

Az utánpótlásból felkerültek (6): Kokas Simon, Reicher Gergő (kapusok), Benkovich Zsolt, Bölönyi Bence, Nagy Lionel, Pandúr Gergő

Távozott (15): Jelena Richárd (Paks – kölcsönből vissza), Nagy István (Ajka), Kovács Ádám Tibor (Békéscsaba), Forgács András (Budaörs), Kovalovszki Máté (Haladás – kölcsönből vissza), Winkler András (Haladás – kölcsönből vissza), Somogyi Csaba, Zsirai Martin, Eszlátyi István, Vágó Levente, Szabó Viktor, Németh Ádám, Maly Dominik, Bartos Julián, Gálfi László

A stáb:

Király József - vezetőedző

Varga László - másodedző

Ulbert Tibor - kapusedző

Dombi Árpád - masszőr

Takács Patrik - masszőr

Horváth Péter - technikai vezető

NB III Nyugati csoport

1.ÉRD VSE36
2.III. KER TVE33
3.PETŐFI SPORTKŐR LIPÓT30
4.FC NAGYKANIZSA27
5.PÁPAI PERUTZ FC25
6.MÉNFŐCSANAK ESK24
7.VLS VESZPRÉM20
8.KOMÁROM VSE19
9.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR19
10.BICSKEI TC17
11.BKV ELŐRE17
12.PUSKÁS AKADÉMIA FC II16
13.SÁRVÁR FC15
14.BALATONLELLE SE10
15.MOL FEHÉRVÁR FC II10
16.HÉVÍZ SK9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Agrolánc Kft. Virágzó Város - Mosonmagyaróvár - 2016 Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása.

Sitemap & Facebook

2016-2019 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.