MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U10: Két meccsen, két győzelem és 19(!) rúgott gól

Szerző: Varga László, Schmatovich Erik | Dátum: 2019-08-16 20:40:06

Az MTE 1904 U10-es csapata az elmúlt napokban két edzőmérkőzést is játszott. Az ifjú titánok mindkét találkozójukat megnyerték, ráadásul egy alkalommal nyolc, egyszer pedig tizenegy gólt szereztek, ami mindenképpen dicséretes teljesítmény.

 

Komarno U10-MTE 1904 U10 4-8 (2-2)

Komárno, 2019. augusztus 10.

MTE 1904 U10: Magdács Gellért – Brattengeier Balázs – Kéri Kevin – Tukovics Koltai Timót (Mihalik Róbert) – Kovács Ádám – Nádasi András – Umathum Roland – Csőrés Bendegúz. Edző: Schmatovich Erik

Schmatovich Erik a MTE U10-es csapatának megbízott edzője: „Nagyon jól sikerült számunkra ez a találkozó, ahol egy jó csapattal mérkőzünk meg. Az elején az ellenfelünk nagyon fegyelmezetten játszott. A nagy hőség ellenére az irammal nem volt gond. Szerencsére a vezetést meg tudtuk szerezni, és a remek egyéni teljesítmények mellett, sikerült megvalósítani a taktikai feladatokat is. Apró hiányérzetem a rengeteg kidolgozott helyzet ellenére, a helyzetkihasználással volt. Külön dicséretet érdemel a csapat mivel meg tudtuk fordítani a mérkőzést, és a végén magabiztosan nyertünk.”

MTE 1904 U10-Gyirmót U10 11-7

Mosonmagyaróvár, 2019. augusztus 14.

MTE 1904 U10: Magdács Gellért (Illés Benedek) - Brattengeier Balázs, Kobli Kristóf, Kovács Ádám, Umathum Roland, Csőrés Bendegúz, Nádasi András, Mihalik Róbert, Gaszner Áron, Kozári Krisztián, Tukovics Koltai Timót. Edző: Varga László

Varga László, az MTE U10-es csapatának edzője: „Először is gratulálok a srácoknak. Letámadásaink révén nagyon sok labdát tudtunk szerezni az ellenfél térfelén, ennek kihasználásában azonban még fejlődnünk kell. Labdakihozatalainkban is voltak bizonytalanságok, de a srácok próbálták mindig játékkal kihozni, amiben néha benne van a hiba. Rengeteg szép támadást vezettünk, de még bátrabb 1-1 elleni játékot várok a jövőben. Rengeteg új játékos érkezett hozzánk az elmúlt időszakban, már közel 1 hónapja elkezdtük az edzéseket, ami meg is mutatkozott a játékunkban. Kombinatívan ügyesen játszottak a fiúk, ami párosult harciassággal és szervezett védekezéssel, így megérdemelt győzelemnek örülhettünk.”

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.