MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

A Sepsitől igazolt támadót a Credobus Mosonmagyaróvár

Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-08-28 18:52:30

A határon túlról, Sepsiszentgyörgyről érkezett a Credobus Mosonmagyaróvár legújabb igazolása. Veress Zsombor 2011 óta a Sepsi OSK tagja, amely két éve a román első osztályban szerepel, a tavalyi szezonban pedig az előkelő hatodik helyen zárt. A 19 éves támadó már bemutatkozott a román élvonalban, most egy évre kölcsönbe került a Credobus Mosonmagyaróvárhoz.

Veress Zsombor a Sepsi OSK mezében

A 184 cm magas labdarúgó játékengedélye pénteken az utolsó pillanatokban érkezett meg, így Veress a Puskás Akadémia II elleni bajnokin már bemutatkozott az óvári együttesben, a 67. percben váltotta Hamar Ádámot.

Veress Zsombor a Puskás II ellen

Király József együttese kapusposzton is erősített. A 17 éves Gyergyádesz Márton Bertalan az ETO FC Győr U19-es együttesétől érkezik. Mosonmagyaróváron várhatóan az U19-es csapatban fog védeni, de emellett a felnőtt keretben is számítanak rá, amit mutat, hogy a hétvégén, a Puskás II elleni bajnokin ő volt a Credobus Mosonmagyaróvár cserekapusa.

Gyergyádesz Márton Bertalan

Gyergyádesz Márton Bertalan

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.