MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Nem tud hibázni női U16-os csapatunk!

Szerző: Tóth-Toki Gábor | Dátum: 2019-10-19 23:13:35

A mérkőzést jól kezdték játékosaink, már a 8. percben Smuk Kira szabadrúgásából megszereztük a vezetést. A 9. percben Kükedi kapott mélységi indítást, amit a kapu jobb oldalába rúgott. A mérkőzés 16. percében szabadrúgásából ismét Smuk Kira volt eredményes. Pár perccel később büntetőt hibáztunk. A 23. percben Kovács Ingrid növelte előnyünket. A 26. percben Kükedi büntetőt rúghatott, amit most értékesített. Az első félidő végére kicsit kiengedett a csapat, de ez is belefért ma. A második félidőben  ellenfelünk is rendezte sorait, kialakitottak néhány helyzetet, de kapura nem voltak veszélyesek. Játékosaink az előttük adódó lehetőségeiket kihasználták, előbb Kükedi talált be, majd ismét Smuk Kira volt eredményes szabadrúgásból. A végére jött a ráadás, kapusunk Nagy- Kasza kirúgása az ellenfél hálójában kötött ki. A mérkőzést végig irányítani tudtuk, megérdemelten szereztük meg a három pontot.

Leány U-16 HNP Észak-Nyugati csoport 6. forduló

Veszprém Női U16 - Credobus Mosonmagyaróvár Női U16 0-8 (0-5)

Credobus Mosonmagyaróvár Női U16: Nagy-Kasza, Bodnár, Fábián, Smuk K., Ladányi, Kovács L., Kükedi, Mészáros, Kovács I.

Cserék: Ádám, Halász, Garab, Sipos

Edző: Tóth -Toki Gábor

 

Gólszerzők: Smuk (8., 16., 66.), Kükedi (9., 26., 56.), Kovács I. (23.), Nagy-Kasza (68.)

 

Tóth-Toki Gábor: Egy jól küzdő csapat ellen sikerült nyernünk. Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.