MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U13, U12: Győrben maradtak a pontok

Szerző: Samu Zoltán, Németh Róbert | Dátum: 2019-10-21 10:03:44

A 7. forduló mérkőzésén igazi megyei rangadó várt 2008-as korosztályunkra, ahol is Győrbe az ETO csapatához látogattunk. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, ahol mindkét csapatnak sikerült helyzeteket kialakítani, ám U12-es korosztályunk járt közelebb a gólszerzéshez, miután kétszer is a kapufát találta telibe. A félidő vége előtt azonban a Győr szerezte meg a vezetést egy távoli lövés után, amit rögtön meg is duplázott egy éles szögből leadott lövéssel. Csapatunk a második félidőben is szervezetten védekezett, és tudott veszélyes támadásokat vezetni, labdaszerzései után, ám gólt nem sikerült szereznie. Összességében kiegyenlített csatában, a mérkőzés bizonyos szakaszaiban ellenfelénél jobban játszva szerepelt korosztályunk, azonban a szerencsésebb Győr szerezte meg a győzelmet. A következő fordulóban szombaton 15:30-as kezdettel az Illés Akadémia csapata látogat a Wittmann Parkba.

 

MLSZ U12 I. osztály, Észak-Nyugat, 7. forduló, Győr

ETO FC Győr U12 - Credobus Mosonmagyaróvár U12 3-0 (2-0)

MTE 1904 U12: Pollreisz (Falussy) – Boros (Mészáros), Fekete, Kovács D., Kovács B.– Bakos, Kovács Z. (Nádasi), Horváth – Egerszegi (Magdács). Edző: Németh Róbert

 

Németh Róbert, a Credobus Mosonmagyaróvár U12-es csapatának edzője: „Az eredmény ellenére nagyon büszke vagyok a csapatomra és örülök a mutatott játéknak. Az első félidőben több veszélyes lehetőségünk volt, két kapufát is lőttünk és a mérkőzés bizonyos szakaszaiban szervezettebben és jobban is játszottunk egy akadémiai korosztállyal szemben, azonban a szerencse nem állt mellénk. Ennek ellenére úgy érzem bizonyítottuk, hogy nem kell megijednünk az akadémiák ellen sem, viszont még sokat kell dolgoznunk és ezzel a hozzáállással kell készülnünk minden mérkőzésre, ám a mutatott játék jó alapot jelent a folytatáshoz. Hajrá MTE!”

MLSZ U13 I. osztály, Észak-Nyugat, 7. forduló, Győr

ETO FC Győr U13 - Credobus Mosonmagyaróvár U13 6-1

MTE 1904 U13: Farkas H (Pfeiffer N), Csák A. Harsányi M. Horváth N. Rabbi B. Hanacsek H. Kalinkó M. Nusser L. Batyanek B. (Timár B.) Szűcs Á. (Németh L.) Vass G. Edző: Samu Zoltán

Gólszerző: Szűcs Ákos

 

Samu Zoltán, a Credobus Mosonmagyaróvár U13-as csapatának edzője: „Gyakorlatilag az történt amire számítottam. Az ellenfél sokat mozgó labdabirtoklásra épülő játékát az első félidőben sikerült egy nagyon szervezett védekezéssel hatástalanítani, és kontrákra építve próbáltunk meglepetést okozni. Egy ilyen kontra után sikerült a vezetést is megszereznünk. De sajnos a mérkőzés végére teljesen elfogytunk, nem tudtuk kontroll alatt tartani az ellenfél gyors passzjátékát és gyakorlatilag 15 perc alatt eldöntötte a mérkőzést az ETO csapata. Elismerésem a játékosaimnak, hogy a sok hiányzó ellenére, végigküzdötték a mérkőzést, és amíg erővel bírtuk, méltó ellenfelei voltunk egy bajnok aspiráns csapatnak.”

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.