MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

A szezon végéig Varga László irányít

Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-11-20 11:13:04

Október végén vette át a vezetőedzői teendőket Varga László a Credobus Mosonmagyaróvárnál. Az azóta eltelt egy hónapban a csapat öt mérkőzést játszott (négyet a bajnokságban, egyet a Magyar Kupában), amelyekből csak az Érd ellenit veszítette el. A javuló formának köszönhetően megoldódott az edzőkérdés is a klub háza táján, a napokban úgyis kiderült, hogy a szezon végéig biztosan Varga László irányítja a Credobus Mosonmagyaróvár NB III-as együttesét.

„Szeretnék élni a kapott bizalommal és meghálálni azt – mondja Varga László. Az elmúlt találkozókon mutatott teljesítmény bizakodásra adhat okot, és úgy érzem, hogy sikerült megtalálni a közös hangot a játékosokkal. Szeretném kihozni a csapatból a maximumot. Idén a bajnokságban még egy Ménfőcsanak és egy Lipót elleni megyei rangadó vár ránk, a Magyar Kupában pedig az NB I-es Paksot fogadjuk a téli szünet előtt. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy eredményesen zárjuk a 2019-es esztendőt és, hogy javítsunk az eddigi szereplésünkön.”

A Credobus Mosonmagyaróvár négy meccs óta veretlen, legutóbbi két bajnokiján döntetlenre végzett a Pápa és a MOL Fehérvár II ellen.

 „Úgy érzem sikerült fejlődnünk az elmúlt egy hónapban – ezt már Drescher Ottó mondja, a klub elnöke. Varga László két éve tartozik az MTE kötelékébe. Elhivatottságát már többször is bizonyította Mosonmagyaróvár és a csapat irányába. Élvezi a játékosok és a szakmai stáb bizalmát is, ráadásul tisztában van a klub filozófiájával és a keret minőségével is. A következő fél évben rá vár a feladat, hogy sikeresen kormányozza azt MTE hajóját.”

Varga László munkáját a továbbiakban is Borbély Attila másodedző és Ulbert Tibor kapusedző segíti. Friss hír még a csapat háza tájáról, hogy a hétvégi Ménfőcsanak elleni bajnoki egy órával korábbra került, így a megyei rangadót vasárnap, 14 óra 30 perckor rendezik.

 

NB III Nyugati csoport, 16. forduló

2019. november 24. 14:30

Herold Trans Ménfőcsanak-Credobus Mosonmagyaróvár

NB III Nyugati csoport

1.ÉRD VSE39
2.III. KER TVE35
3.PETŐFI SPORTKŐR LIPÓT33
4.PÁPAI PERUTZ FC29
5.FC NAGYKANIZSA27
6.MÉNFŐCSANAK ESK27
7.KOMÁROM VSE23
8.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR22
9.VLS VESZPRÉM21
10.BICSKEI TC21
11.BKV ELŐRE20
12.PUSKÁS AKADÉMIA FC II18
13.SÁRVÁR FC18
14.MOL FEHÉRVÁR FC II16
15.HÉVÍZ SK12
16.BALATONLELLE SE10

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Agrolánc Kft. Virágzó Város - Mosonmagyaróvár - 2016 Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása.

Sitemap & Facebook

2016-2019 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.