MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Jó játék és remek győzelem a Haladás ellen

Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2020-07-18 17:57:10

A Credobus Mosonmagyaróvár a másodosztályú Szombathelyi Haladást fogadta szombaton. Varga László csapata lendületesen kezdte a mérkőzést és már az első félidőben több helyzetet is kidolgozott, de Rózsa mindig védeni tudott. A második játékrészben Horváth Kevin indult meg a bal szélen, majd befelé húzott és lőtt. Rózsa ezt még hárította, de a kipattantó Szalka közelről a hálóba pöckölte. 1-0. A hajrában egy kontra végén Laki ugratta ki a csereként beálló Nagy Lionelt, aki gyönyörűen átemelte a kapujából kifutó Rózsát. 2-0. A Mosonmagyaróvár több helyzetet dolgozott ki, így megérdemelten győzött a jó erőkből álló Haladás ellen.

Az óvári együttesre még egy felkészülési mérkőzés vár a bajnoki rajt előtt. Az MTE a korábban meghirdetettel ellentétben, nem idegenben, hanem otthon játszik július 25-én. Az ellenfél a Rákosmente csapata lesz. A találkozó 11 órakor kezdődik.

Credobus Mosonmagyaróvár – Szombathelyi Haladás 2-0 (0-0)

Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park

 

MTE: Heinrich – Bohner, Bokor, Czingráber, Debreceni, Horváth K., Takács M., D’Urso, Illés, Szalka, Nagy K. Vezetőedző: Varga László

Csereként pályára léptek: Nagy L., Jasarevic, Tamás A., Kozma, Laki, Tóth M., Balogh F.

Haladás: Rózsa – Auer, Csilus, Németh Milán, Debreceni – Jancsó, Németh Márió, Szekér – Illés (Holdampf, 46.), Simon A. (Tóth B., 46.), Rácz (Tóth M., 46.). Vezetőedző: Mátyus János.

 

Gólszerzők: Szalka Dominik (53.), Nagy Lionel (88.)

 

Varga László, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Méltó ellenfelei voltunk a másodosztályú Haladásnak. Már az első félidőben megvoltak a lehetőségeink, de ezeket még nem tudtuk gólra váltani. Jó visszajelzés volt ez a mai mérkőzés a számunkra, megérdemelt győzelmet arattunk. Várjuk a bajnoki rajtot, és csiszoljuk tovább a játékunkat.”

NB III Nyugati csoport

1.III. Kerületi TVE9
2.Érdi VSE7
3.FC Nagykanizsa7
4.Credobus Mosonmagyaróvár7
5.VLS Veszprém7
6.Komárom VSE6
7.Tatabányai SC6
8.Pápai Perutz FC6
9.Lipót Pékség SE5
10.Puskás Akadémia FC II4
11.MOL Fehérvár FC II3
12.Szabadkikötő SE3
13.Bicskei TC3
14.Gárdonyi VSC2
15.ZTE FC II2
16.Nagyatádi FC1
17.BKV Előre1
18.ESK Ménfőcsanak1
19.SC Sopron1
20.Balatonfüredi FC1

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Agrolánc Kft. Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft.

Barna Útépítő Kft. Everling Kft. Polar Magyarország Atlas-Sport Kft. ZuzmóART - A zöld elegancia

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.