MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U19, U17: Győrben folytatódott a hibátlan sorozat

Szerző: Horváth Csaba, Borbély Attila | Dátum: 2020-10-20 10:24:14

Győrbe, az Üstökös FC most épülő sporttelepére látogattunk, ahol egy rendkívül kis méretű pályán kellett játszanunk. Mindkét csapat inkább a másik játékát tudta elrontani, támadásokban itt is, ott is sok hiba csúszott, így egy gyenge színvonalú, de harcos mérkőzést játszottunk. Kiegyenlített első félidő után a másodikban már mi voltunk veszélyesebbek, és két gólos előnyt szereztünk, utolsó percekben mégis szorossá tettük az összecsapást.

U19-es bajnoki mérkőzés, Győr

Üstökös FC Győr - Credobus Mosonmagyaróvár 1-2 (0-0)

 

MTE U19: Reicher G. – Szabó Cs. (Bertalan D.), Pandur G., Tál Zs., Bertók R. – Gáncs B., Bölönyi B., Vingler Gy. - Szimhardt M., Svarda R., Bucsuházy B. (Harkai L.).

Edző: Horváth Csaba

 

Gólszerzők: Pandur G., Vingler Gy.

 

Horváth Csaba, a MTE U19-es csapatának edzője: „Tudtuk, hogy nehéz körülmények között kell pályára lépnünk, sajnos mégsem tudtunk kellőképp alkalmazkodni ezekhez. Játékunk egyáltalán nem volt olyan folyamatos, mint az előző hetekben, sok hibával játszottunk. Ennek ellenére az egy gólos győzelmünk akár még megérdemeltnek is nevezhető, de nem voltam megelégedve a mostani teljesítménnyel.”

A legutóbbi fordulóhoz hasonlóan ismét hétközben került lebonyolításra az aktuális bajnoki mérkőzés U17-es csapatunk részére, ezúttal Győrbe utaztunk az Üstökös otthonába. A pálya szokatlanul kis méretei mellett, az időjárás is kicsit megnehezítette a találkozó lefolyását, a szakadó eső meglehetősen felgyorsított a labdát a műfüves borításon. Ugyan sikerült a házigazdának vezetést szerezni, de még az első félidőben hálóba került az egalizáló találat az óváriak részéről. A második félidőben aztán láthatóan egyre nagyobb előnybe kerültek fiaink a mezőnyjátékot tekintve, de a mérkőzést eldöntő gólokra egészen a 80. percig kellett várni a nézőknek.

 

U17 Regionális Bajnokság Észak-Nyugat 8. forduló

Üstökös FC Győr-Credobus Mosonmagyaróvár 1-3

 

Credobus Mosonmagyaróvár U17: Végh Cs. (Rigó) – Szabó Sz., Bogár B., Wurm L. – Gősi B. (Glaser), Baróti B., Kertész Á. (Szenderák), Szabó M., Horváth (Marekker) – Borsodi B.,Nádasi I. (Tóth)

Edző: Borbély Attila

 

Gsz.: Nádasi, Borsodi, Baróti

 

Borbély Attila, a Credobus Mosonmagyaróvár U17-es csapatának edzője: Örülök, hogy ismét egy olyan ellenféllel találkozhattunk, akikkel kiegyenlített mérkőzést vívhattunk, és komoly tapasztalatot szerezhettünk, hiszen hátrányból kellett fordítanunk a mérkőzés során. A srácok türelmesek tudtak maradni és a második félidei játék egyértelműen megmutatta, hogy ismét sikerült az aktuális ellenfél fölé nőni. Külön öröm, hogy a cseréink lendíteni tudtak a csapat játékán, és míg a győriek a 60. perctől visszaestek, kissé fáradtnak tűntek, addig a mi csapatunk akkor kezdett igazán plusz fokozatba kapcsolni, ennek köszönhetően pedig megérdemelt győzelmet arattak.

 

Következő forduló: 2020.10.25. / 10:00 – Credobus Mosonmagyaróvár – Hévíz SK(U17 Regionális Bajnokság Észak-Nyugat 9. forduló)

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.