MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

A körülményeket és a Nagyatádot is legyőztük

Szerző: | Dátum: 2020-11-14 20:13:38

A kilenc bajnoki óta veretlen Credobus Mosonmagyaróvár a sereghajtó Nagyatádhoz látogatott. Az MTE a legutóbbi hét mérkőzésen gólt sem kapott, így a második helyről várta a szombati találkozót. A helyszínen kellemetlen és cseppet sem örömteli meglepetések várták az MTE játékosait és szakmai stábját. A nagyatádi vezetők utasítására ugyanis a helyi rendezők nem engedték meg a mieinknek, hogy birtokba vegyék az öltözőt, erre csak a kezdés előtt egy órával nyílt lehetőség. A sportszerűtlenség fogalmát kimerítő cselekedetet járványügyi intézkedésként aposztrofálták… Így aztán a csapat masszőrei, Dombi Árpád és Takács Patrik kénytelenek voltak rögtönözni és a buszon, valamint annak alsó pakolórészében kezdték meg szokásos munkájukat, miközben az edzői stábot kizárták(!) az épületből.

Az egészen szürreális körülmények szerencsére nem nyomták rá a bélyegét a csapat teljesítményére, hiszen a Credobus Mosonmagyaróvár már a találkozó elején többször is veszélyeztette a nagyatádi kaput.

A 39. percben Horváth Kevin indult meg a bal szélen, majd a középen érkező Laki elé tálalt, aki közelről a hálóba passzolt. 0-1. A 44. percben Illés szögletét Czingráber fejelte a bal felső sarokba, így kétgólos óvári előnnyel zárult az első félidő. 0-2.

A folytatásban is sorra dolgozta ki a helyzeteket a Mosonmagyaróvár, Horváth Kevin kapufáig jutott. Az 53. percben D’Urso és Illés összjáték után, utóbbit állították meg szabálytalanul a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Debreceni a bal alsó sarokba gurította. 0-3. A 74.percben D’Urso önzetlenül passzolt Laki elé, aki ziccerben nem hibázott. 0-4. Hat perccel később Laki találta meg Baloghot, aki kilőtte a hosszú sarkot. 0-5. A 19 éves játékos első gólját szerezte a felnőttek között és az MTE színeiben. A Credobus Mosonmagyaróvár a méltatlan külső körülményeken felülemelkedve, sok helyzetet kidolgozva és szép gólokat szerezve győzni tudott Nagyatádon. Varga László együttese már tíz meccs óta veretlen, ráadásul legutóbbi nyolc bajnokiján gólt sem kapott.

Nagyatádi FC - Credobus Mosonmagyaróvár 0–5 (0-2)

Nagyatád, zárt kapuk mögött

Vezette: Altorjay Á.

 

Nagyatádi FC: Czebei – Palkovics (Grabarics, 55.), Jerkovic, Kovács K., Kis P. (Kollár, 55.), Horváth F., Szántó (Csikós, 68.), Mózsi (Fésűs, 75.), Nikolic (Basics, 55.), Sághy, Koósz. Vezetőedző: Papp Zoltán

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich (Gyergyádesz, 80.) – Bokor, Debreceni, Czingráber, Horváth K. (Kozma, 68.), D’Urso, Tóth M. (Gáncs, 80.), Jasarevic (Balogh F.,68.), Nagy K. (Szalka, 58.), Illés, Laki. Vezetőedző: Varga László

 

Gólszerző: Laki (39., 74.), Czingráber (44.), Debreceni (54. – büntetőből), Balogh F. (80.)

Varga László: - Nehéz körülmények között érkeztünk, több incidens is érte a csapatot, viszont ez szerencsére nem hagytak nyomot a játékosokon, akin nagyon profin kezelték a helyzetet és remekül helytálltak. Elégedett vagyok a mutatott játékkal, megérdemelten nyertünk.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.