MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Szezonértékelés 6. rész: bronzérem és 5. hely a lányoknál

Szerző: Tóth-Toki Gábor | Dátum: 2021-07-09 08:30:45

Credobus Mosonmagyaróvár Lány U19 - Tóth-Toki Gábor

Az MTE 1904 – U16-os lány csapata a 2020/21-es szezonban ismét dobogós helyezést ért el. Két nagyon fontos mérkőzést játszottunk tavasszal, ami a dobogós helyezéseket döntötte el. A ZTE elleni mérkőzés első játékrészében görcsösen, pontatlanul játszottunk, aminek az eredménye 3-0 volt félidőben a hazai csapatnak. A második játékrészre feljavult a játékunk, így azt jó játékkal 1-0-ra megnyertük, de ezért nem adtak pontot. Nagykanizsa ellen úgy lépett pályára a csapat, hogy egy győzelem esetén meg lehet szerezni ezüstérmet jelentő 2. helyet. Ennek megfelelően nagyon koncentráltak voltak a játékosok, több ziccert is kidolgozva megérdemelten vezettünk 2-0-ra a félidőben. A második játékrészben a hazai csapat játéka is feljavult, hibáinkat kihasználták, végül 3-3-as döntetlennel ért véget a találkozó. Ezzel biztossá vált, hogy számunkra a 3. helyezés megtartása a cél. A további bajnoki mérkőzéseken idegenben és hazai pályán is győzelmeket értünk el, ahol megfelelő arányban használtuk ki az előttünk adódó lehetőségeket.

A teljes bajnoki évadot tekintve 18 mérkőzésből 14 alkalommal tudtuk megszerezni a győzelmet, 1 döntetlen mellett 3 vereséget szenvedtünk, így 43 pontot szereztünk. Tavasszal 106, összesen pedig 167 gólt értünk el, ami mutatja, hogy sokat fejlődtek a lányok. A bajnokság „gólkirálynőjét” is az MTE 1904 csapata adta Hideghéty Rebeka személyében, aki 68 gólt szerzett. Természetesen a cím elnyeréséhez szükség volt a játékostársak gólpasszaira, kiváló teljesítményükre. A bronzérmet joggal és büszkén viselhetik a csapat tagjai. A bajnokság során minden játékos kiemelkedő teljesítményt nyújtott, gratulálok az egész éves hozzáálláshoz és az elért eredményhez.

Credobus Mosonmagyaróvár Lány U19 - Horváth Tamás

A szezon őszi felében az elsődleges célkitűzésem egy reális középmezőny elérése volt az ellenfelek megismerése mellett. Ezt sikerült teljesíteni. A szezon tavaszi felében az ellenfelek megismerése után már sokkal inkább szerettem volna a mutatott játékban is előre lépni, illetve olyan mérkőzéseken is nyerni, ahol nem mi voltunk az esélyesek. Ez részben sikerült csak. Azokat a csapatokat, akiket kötelezően le kellett győzni, tavasszal is simán vertük jó játékkal.

A papírforma alapján a nálunk erősebb csapatokkal, sokkal szorosabb mérkőzést sikerült játszani, mint ősszel. A nagy rivális Gyirmót ellen, már döntetlent értünk el. A Pápa, Zalaegerszeg, Balatonfüred lányai ellen, jó mérkőzésekkel szoros eredményben 1-1 góllal kaptunk ki. A legfájóbb a Füred elleni vereség, ahol 4-1-es vezetésünk után sajnos 5-4-es vereséget szenvedtünk. Egy kicsit jobb helyzetkihasználással, figyelemmel ezek ellen a csapatok ellen is nagyobb meglepetést okozhattunk volna. A bajnokság 5. helyén végeztünk, gratulálok a lányok egész évben nyújtott teljesítményéhez.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.