MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Két gól, magabiztos győzelem

Szerző: | Dátum: 2021-08-22 20:46:48

A Credobus Mosonmagyaróvár az NB III Nyugati csoportjának 4. fordulójában a MOL Fehérvár FC második csapatát fogadta a Wittmann Antal Parkban. Varga László együtteséből Simita Gergő és Nacsa Péter hiányzott, Tóth László viszont újra bevethető volt.

Remek iramban kezdte meg a Credobus Mosonmagyaróvár a Fehérvár elleni mérkőzését. Az első félidő alatt több helyzetet dolgozott ki Varga László együttese, nyomás alatt tartva ezzel a vendégek kapuját. Fél óra elteltével még büntetőt is kiharcoltak a hazaiak, Jasarevicset buktatták a 16-oson belül. A 11-eshez Boros állt oda, ám rúgását Dala védeni tudta. 0-0-s állásról jöhetett a folytatás.

Az 53. percben a vezetést is megszerezte a Mosonmagyaróvár. Boros egy 25 méterről átvett labdát a kapu jobb oldalába bombázott. 1-0. A 93. percben aztán kontrából, egy Szegő-Popov összjáték után előbbi remekül rúgta ki a vendégek hálóját. 2-0. A végéig több gól már nem született. Összességében több helyzetet kialakítva és két fontos gólt lőve megérdemelten nyert a Mosonmagyaróvár.

A Credobus Mosonmagyaróvár jövő szombaton a MOL Magyar Kupa második fordulójában Zsámbékra látogat.

Credobus Mosonmagyaróvár – MOL Fehérvár II 2-0 (0-0)

Mosonmagyaróvár, 400 néző

Vezette: Szalai L.

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Debreceni, Deák, Czingráber, Jasarevic (Nagy K., 69.), D’Urso, Tóth M. (Tóth L., 64.), Horváth K., Illés (Szegő, 82.), Boros (Popov, 69.), Nagy Z. (Végh, 82.). Vezetőedző: Varga László

MOL Fehérvár II: Dala – Tóth A., Dénes (Rónaszéki, 46.), Tóth B. (Nyári, 62.), Houri, Berekali, Menyhárt (Babos, 46.), Fodor, Tóth T., Papp M., Dinnyés (Horváth B., 85.). Vezetőedző: Szalai Tamás

Gólszerzők: Boros (53.), Szegő (93.)

Varga László: - Jól kezdtük a mérkőzést, már az első félidőben több olyan helyzetet sikerült kialakítani, amelyből gól lehetett volna. Sajnos olyan periódusban vagyunk, ahol a pontos befejezések néha még elmaradnak, azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon. Viszont igazi csapatként dolgoztunk ma a pályán, elégedett vagyok a fiúkkal, megérdemelten győztünk.

Szalai Tamás: - Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, nem is úgy játszottak a fiúk, ahogy megbeszéltük. Később összeraktunk magunkat, sokat köszönhetünk a remek kapusunknak is, fantasztikusan védett ma. Összességében azonban megérdemelten győzött a Mosonmagyaróvár, jobbak voltak nálunk.

Tabella

1.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR66
2.BICSKEI TC64
3.VSC 2015 VESZPRÉM53
4.ETO AKADÉMIA47
5.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.45
6.BUDAÖRS43
7.KOMÁROM VSE41
8.III. KER. TVE39
9.ÉRDI VSE37
10.FC SOPRON30
11.ÚJPEST FC II.25
12.DOROGI FC26
13.BALATONFÜREDI FC24
14.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE22
15.KELEN SC19
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.19

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika Patent Security

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.