MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Villámrajtot vett az U16-os csapat

Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2021-09-06 09:02:02

Tavalyi eredményének köszönhetően a Regionális Kiemelt csoportba került 2006-os csapatunk, amely a Szekszárd ellen játszotta első bajnoki mérkőzését az U16-os korosztályban. Az új idényben nem sokat váratott magára az első mosonmagyaróvári gól: az előző szezon gólkirálya, Fördős Damján már a 3. percben beköszönt, az első negyedóra végére pedig a mesterhármas is összejött. A szünetig még egy, a mérkőzés végéig további két gólt szereztünk, miközben kevés védelmi hibánk egyikét kihasználva szépíteni tudott ellenfelünk, a győzelem azonban egy percig sem forgott veszélyben.

MLSZ Regionális U16 KiemeltNyugati csoport, 2. forduló:

Credobus Tehetségközpont U16 – Szekszárdi UFC U16 6-1 (4-0)

 

MTE U16: Hilmer – Kovács F. (Kaiser), Tóth, Mogyorósi, Simon – Monda, Radits (Kovács B.), Mayer, Nyári – Erdős (Boros), Fördős (Csóka).

Edző: Pozsonyi Márk

 

Gólszerzők: Fördős (3), Erdős, Csóka, Nyári

 

Pozsonyi Márk, a Credobus Tehetségközpont U16-os csapatának edzője: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, egyben magát a szezont, gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Több tetszetős támadásunk mellett van még mit előrelépnünk kombinatív játékban, a legfőbb tanulság azonban az, hogy a 80-ról 90 percre növekedett játékidő a jelenleginél nagyobb erőnlétet kíván mindenkitől.”

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.