Hírek /
Győzelmekben bízva
Szerző: | Dátum: 2021-09-11 14:30:12
A Credobus Tehetségközpont szombaton a Vitnyédet fogadja a megyei I. osztályban, míg a Credobus Mosonmagyaróvár vasárnap Bicskére látogat az NB III Nyugati csoportjában.

Várakozáson felül teljesít B csapatunk a megyei I. osztályban. Ozoróczi Gábor tanítványai négy forduló alatt öt pontot szereztek, úgy, hogy eddig szinte csak élcsapatokkal játszottak. A Pannonhalma elleni győzelem után (3-2), egy hajrábeli vereség következett Kapuváron (1-2), majd döntetlen a Csorna (1-1) és legutóbb a Koroncó ellen (2-2). Benkovich Zsolt négy forduló után négy gólnál jár, így vezére a fiatal együttesnek. A Credobus Tehetségközpont szombaton 17 órától a Vitnyédet fogadja a Wittmann Antal Parkban. A vitnyédi csapat három mérkőzés után egy győzelemmel és két vereséggel a 12. helyen áll (a Credobus Tehetségközpont a 9.).

A Credobus Mosonmagyaróvár a második helyről várja a Bicske elleni vasárnapi találkozót. Varga László együttese három meccs óta nem kapott gólt, és ezeken a találkozókon hét pontot szerzett. A múlt héten a Veszprém ellen játszott 0-0-ás döntetlent az MTE. Jó hír, hogy Szalka Dominik visszatérhet az együttesbe, Nacsa Péter és Simita Gergő azonban még mindig hiányzik. Vasárnapi ellenfelünk egy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a 17. helyen áll az NB III Nyugati csoportjában.

2021.09.11., szombat, 17:00, Megyei I. osztály
Credobus Tehetségközpont - Vitnyéd
2021.09.12., vasárnap 18:00, NB III Nyugati csoport
Bicskei TC - Credobus Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár - NB III-as menetrend (kattintson a szövegre)
Credobus Tehetségközpont - Megyei I. osztály menetrendje (kattintson a szövegre)
Tabella
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
Elérhetőség
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail: