Szerző: | Dátum: 2021-10-10 21:29:40
A hat mérkőzés óta veretlen Credobus Tehetségközpont az öt találkozó óta nyeretlen DAC-ot fogadta a megyei I. osztályban. A hazaiak több alapemberüket is nélkülözték,: Gergely Norbert, Buglyó Botond, Gáncs Botond és Orosz Adrián is hiányzott, így aztán a 17 éves Svarda Rómeó kezdőként debütált a felnőttek között. A hazai csapat a mérkőzés nagy részében fölényben játszott, és a második félidőben a meccs napján a születésnapját ünneplő Szimhardt Milán révén a vezetést is sikerült megszerezni, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A gólnélküli döntetlen azt jelenti, hogy folytatódott a Credobus Tehetségközpont veretlenségi és a DAC nyeretlenségi sorozata, ráadásul ez a két csapat játszotta a legtöbb döntetlent. Az MTE kilenc forduló alatt ötször, a DAC háromszor ikszelt. A találkozó hajrájában a 16 éves Baróti Benedek is bemutatkozott a Mosonmagyaróvár felnőtt csapatában.
A Credobus Tehetségközpont a következő fordulóban a Ménfőcsanakot fogadja.
Credobus Tehetségközpont – DAC Nádorváros 1912 0-0
Mosonmagyaróvár, 100 néző
Vezette: Szántó M.
Credobus Tehetségközpont: Molnár M. – Bokor, Svarda, Kóczán, Szimhardt Márk (Bertók, 67.), Pandur (Zsuppán, 88.), Bölönyi, Kopácsi (Szabó M., 66.), Tóth M., Benkovich (Baróti, 84.), Szimhardt Milán. Edző: Ozoróczi Gábor
DAC: Simigla – Hontvári, Tóth P., Varga J., Beke (Farkas L., 92.), Markó (Gál M., 56., Samodai, 83.), Pintér D., Rózsavölgyi (Zsiray, 92.), Szabó Á., Nagy M., Gál I. Edző: Jäkl Antal
Ozoróczi Gábor: - Zaklatott hét van mögöttünk a betegségek, illetve a kontakt sérülések miatti hiányzóink miatt. Ma több olyan játékos is kezdőként kapott lehetőséget, akik eddig csak perceket tudtak játszani. Az egész mérkőzésen jelentős mezőnyfölényben játszottunk, de hiába szereztünk szabályos gólt, amit nem adtak meg, ma ismét csak 1 ponttal gazdagodtunk. Ma is, mint az előző 4 döntetlen alkalmával az ellenfél fölé nőttünk, de ismét csalódottan kellett elhagyni a pályát. Ma volt olyan periódus, amikor 6 fő 16-18 év közötti játékos volt egyszerre a pályán. Ez nem könnyű szituáció egyikünknek sem, de a srácok mindent elkövettek a győzelem érdekében. Külön öröm, hogy Svarda Rómeó és Baróti Benedek személyében 17 és 16 éves játékosok mutatkoztak be a felnőtt bajnokságban.
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.