MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U16: Gólzáporos visszatérés

Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2021-10-19 10:24:29

Egy elhalasztott fordulót követően Tatabányán folytatta a bajnokságot U16-os csapatunk. A mérkőzés elején a hazaiak szereztek vezetést, de a hosszú kihagyás után visszatérő Mayer Marcell klasszikus mesterhármasával a szünetre már kétgólos előnybe kerültünk. Addigra már egy kényszerű cserén is túl voltunk, Radits arcát találta el vétlenül egy hazai stopli. A második félidőben Mayer negyedik gólját is megszerezte, majd már 6-1-re vezettünk, amikor szűk félórával a vége előtt Tóth is megsérült. Mivel cserelehetőségünk már nem maradt, emberhátrányban kellett befejeznünk a mérkőzést, az előnyünket azonban még így is növelni tudtuk a lefújásig.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugati csoport, 8. forduló:

Tatabányai SC – Credobus Tehetségközpont 3-9 (1-3)

 

MTE U16: Vedrődi –Leszkovich, Szabó Barnabás, Mogyorósi, Kovács F. – Monda, Kovács B. (Kovácsics), Radits (Fördős), Szabó Botond (Tóth) – Mayer, Csóka

Edző: Pozsonyi Márk

 

Gólszerzők: Mayer (4), Kovács B., Mogyorósi, Csóka, Leszkovich, Fördős

 

Pozsonyi Márk, a CredobusTehetségközpont U16-os csapatának edzője: „Kicsit kapkodva kezdtük a mérkőzést, sok egyéni hibánk közül az egyiket ki is használta a Tatabánya. Örömteli, hogy a hátrány ellenére meg tudtunk nyugodni, nem kezdtünk el vagdalózni és a szokásos, pontrúgásokból szerzett góljaink mellett kombinatív játékot követően is többször be tudtunk találni. A négygólos Mayer Marci mellett gratulálok az U15-ből első bajnokijukon feljátszó játékosoknak. Örülök, hogy győztes mérkőzésen debütálhattak!”

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.