MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Három gól, három pont

Szerző: | Dátum: 2021-11-07 18:10:33

A legutóbbi hét bajnokiját megnyerő Credobus Mosonmagyaróvár a hat meccs óta veretlen Pápai Perutz otthonában lépett pályára. Varga László együtteséből Illés Dávid, Jasarevic Mahir és Szegő Imre hiányzott.

Remekül kezdte a találkozót az MTE. A 10. percben Nagy Kevin szabadrúgásából Czingráber csúsztatta a labdát Végh elé, aki kapásból lőtt a hálóba. 0-1.

A 82. percben Simita indult meg a jobb oldalon és futotta le a védőjét, majd az üresen érkező Nagy Zoárd elé passzolt, aki a kapus mellett talált a hálóba. 0-2. Néhány perccel később pedig egy szöglet után a rövidre érkező labdát Czingráber juttatta a kapuba.  3-0. Varga László együttese keményen küzdött és megérdemelten hozta el a három pontot idegenből. Ezzel zsinórban már nyolcadik mérkőzését nyerte meg.

A Credobus Mosonmagyaróvár a következő fordulóban a Tatabányát fogadja.

Pápai Perutz FC –Credobus Mosonmagyaróvár 0-3 (0-1)

Pápa, 250 néző

Vezette: Molnár A.

 

Pápa: Dénes (Szigeti, 59.)–Bence, Szilágyi A., Köles, Füredi, Molnár M., Iványi (Jurik, 67.), Zsirai, Hanzl (Kalász, 52.), Sandal, Skriba.. Edző: Weitner Ádám

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber (Bokor, 88.), Debreceni, Deák, Simita, Tóth L. (D’Urso, 88.), Végh B., Nagy K. (Horváth L., 64.), Szalka, Popov (Tóth M., 64.), Boros G. (Nagy Z., 72.) Vezetőedző: Varga László

 

Gsz.: Végh B. (10.), Nagy Z. (82.), Czingráber (86.)

Varga László: - Magabiztos győzelmet arattunk egy jó erőből álló Pápa ellen. A második félidőben mutatott játékalapján megérdemelten hoztuk el a pontokat.

 

Fotók: Perutz FC facebook

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.