Szerző: Zalka Péter Válint Angéla | Dátum: 2017-05-14 20:47:14
200 néző
játékvezető: Nazsa Tamás
Összeállítások:
Szeol SC:
Prokop – Ikonomu, Vágó, Gál, Búrány, Lévai, Mendebaba (Puskás, 70′), Nagy R. (Péter, 80′), Kéri (Beretka, 80′), Harsányi, Mihály.
Gólszerző: Nagy R. 21’
Vezetőedző: Zoran Kuntic
Credobus Mosonmagyaróvár:
Boros – Bohner (85' Jasarevic)-Koszó-Lázár-Galambos-Czár-Bartos-Schmatovich-Mundi(741Kószás)-Darázs (46'Fekete)-Laki
Gólszerző: Galambos 48’
Vezetőedző: Király József
Az első 25 perc szegedi mezőfölénnyel telt, a fásultan kezdő csapatunkkal szemben, így sajnos jogosan szereztek vezetést a 21. percben. Kéri robogott el a jobb oldalon, majd visszavette a bal lábára a labdát, beadására Nagy Richárd érkezett, és az ötösről bepasszolta a kapunkba. Ezzel Szeol megszerezte a vezetést.
A 25. perctől kezdtünk magunkhoz térni, de két óriási helyzetet is kihagytunk és egy büntető is elmaradt javunkra.
A második félidő elején gyorsan ki tudtunk egyenlíteni. A 48. percben némiképp a semmiből, Galambos elé került a labda a tizenhatos bal sarkától egy picit beljebb. Egy pattanás után kapásból kilőtte a bal alsót, ezzel egyenlítettünk. 1 -1
Innentől végig nagy mezőfölényben játszottunk. Támadó játékunk kissé ötlettelen volt, így hiába volt 4-5 helyzetünk újabb gólt már nem sikerült szereznünk. Dicséret illeti a hazai csapatot, ugyanis már biztos kiesőként felszabadultan és lelkesen játszottak.
Zoran Kuntic Szeol SC vezetőedzője:
Ellenfelünk idegenben több pontot szerzett mint otthon, ez mutatja erejüket. Az 1. félidőben megérdemelten szereztünk vezetést, a második félidőben a vendég csapat fölénk kerekedett, több lehetősége is volt, a döntetlen eredményt reálisnak tartom.
Király József Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője:
Nem vagyok elégedett a döntetlennel, azonbam megemelem a kalapom a Szeol csapata előtt, már kiesettként is szívvel-lélekkel küzdöttek. Nekünk 4-5 tiszta helyzetünk volt, ebből illet volna eldöntenünk a mérkőzést.

| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























