Szerző: Boros Tamás | Dátum: 2021-12-13 12:09:11
A kapusháború két kategóriában rendezte meg az MTE 1904. Az U12-13-as korosztályba 15 kapus jelentkezett. Három darab ötfős csoportokban zajlottak a mérkőzések, majd ezek után következtek a helyosztók. Ebben a korosztályban hat kapusunk is részt vett a versengésbe, amit Vajas Kristófnak, az U13-as korosztályunk kapusának sikerült is megnyernie. Második helyen ugyancsak klubunk kapusa végzett, Jaroslav Petrusenko (U13). Lencsés Zalán U11-es korosztályúként remek teljesítménnyel a 6. helyet érte el. Illés Benedek és Magdács Gellért, a Credobus Tehetségközpont U12-es kapusai is jó teljesítményt nyújtottak az egy évvel idősebbek között, illetve a mezőny legfiatalabb kapusa, Kovács Nikolasz U11-esként remekül helytállt, akár két évvel idősebb ellenfelek ellen is.

U12-13 dobogósai
Az U14-15-ös korosztályban 8 kapus versenyzett egymás ellen, bajnoki rendszerben, ahol mindenki játszott mindenkivel egyszer. A kapusháborút majdnem 100%-os teljesítménnyel, remek védéseket bemutatva és nagyszerű gólokat szerezve Uzoni Eliot nyerte. Mögötte pontszámban alig lemaradva klubunk U15-ös kapusai végeztek, Farkas Hunor a második, Józsa Dominik a harmadik helyet szerezte meg. Egy évvel fiatalabbként remekül helyt állt Pollreisz Olivér, aki a Credobus Tehetségközpont U14-es korosztályának a kapusa.
U14-15 kategória dobogósai

Boros Tamás, a kapuháború szervezője, a Credobus Tehetségközpont kapusedzője: „Úgy gondolom, hogy a rendezvény elérte a célját, szép számban jelentek meg a kapusok. Mindenki játszott legalább 6 mérkőzést, amely komoly erőpróba is volt egyben. Nagyon szépen helytálltak a fiúk a hideg időjárás ellenére is. Csak gratulálni tudok mindenkinek! A rendezvény után sok pozitív visszajelzést kaptunk, ezért mindenképp gondolkodunk a kapusháború folytatásában.”

Ján Novota a kapuháború szervezője, a Credobus Tehetségközpont kapusedzője: „Nagyon elégedett vagyok a kapusháború egész lefolyásával. Láthattuk, hogy régiónkban sok tehetséges kapus van, emellett több kapus nagyobb távolságot megtéve volt jelen. Büszke vagyok klubunk kapusainak helytállására, a torna folyamán lehetőségem volt figyelni teljesítményüket. Nem szeretnék senkit külön kiemelni, mert számomra mindannyian szépen teljesítettek. Külön öröm az is, hogy mindkét kategóriában két-két kapusunk is dobogós lett. Örülök, hogy a szervezés jól sikerült, külön köszönettel tartozom Boros Tamás kollégámnak, mellette pedig ifi kapusainknak is, akik pályabíró szerepet töltöttek be. Köszönettel tartozunk edzőkollégáinknak is, hogy rugalmasak voltak, és nélkülözni tudták a nagy műfüves pálya nagy részét a keddi edzésmunkában. Bízom benne, hogy ezzel a rendezvénnyel egy szép hagyományt indítottunk el itt Mosonmagyaróváron, és bízom benne, hogy már nyáron újrarendezhetjük a tornát.”
| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























