Szerző: Németh Barnabás | Dátum: 2021-12-13 12:28:35
Az év utolsó bajnoki mérkőzését játszotta a Credobus Tehetségközpont U12 korosztályos csapata, ezúttal idegenben az Illés Akadémia-Haladás csapatához látogattak Németh Barnabás játékosai.
Nagyon hasonlóan alakult a találkozó első fele, mint az őszi hazai mérkőzésen, hiszen ezúttal is az ellenfelünk tudott vezetést szerezni a mérkőzésen.Nagyon ellentétesen alakult a játék képe az eredménnyel párhuzamban a mérkőzés első periódusában, hiszen többet birtokoltuk a labdát és több nagy helyzetünk akadt döntetlen állásnál, többet tettünk a vezetés megszerzéséért, viszont egy technikai hibánkat könyörtelenül kihasznált a hazai csapat. Nagyon jól reagált csapatunk a bekapott gólra, szinte azonnal a gól után ismét helyzetek, helyzeteink akadtak, majd egy kiugratást követően szabálytalanul állították meg a védők között kilépő Csőrés Bendegúzt, így büntetőt végezhettünk el, amit maga a sértett rúgott. Szépen, higgadtan elpasszolta a labdát a kapus mellett, így 1-1 alakította a mérkőzés állását.
A második negyedben a mérkőzésbe beálló cserejátékosokkal nagy tempóban kezdett Németh Barnabás együttese és döntő többségben ott is főként nekünk akadtak lehetőségeink és helyzeteink, sajnos ez a nap nem a kapu előtti hatékonyságunkról szólt. A harmadik negyed nem úgy alakult, ahogy elképzetük, hiszen ott a hazai csapat fölénk nőtt játékban és a mérkőzés harmadik periódusában főként a labda elleni játék csúcsosodott ki a részünkről. A negyedik negyedre aztán a beszálló cserékkel felfrissítve a csapatot, ismét az a dinamikus kezdeményező játékot hoztuk, amit a meccs döntő többségében sikeresen alkalmaztunk.
A találkozón így már nem változott az eredmény, maradt a pontosztozkodás és 1-1 döntetlennel zárult az év utolsó bajnoki mérkőzése.
Illés Akadémia U12 - CREDOBUS TEHETSÉGKÖZPONT U12 1-1
Kezdőcsapat: Illés Benedek, Kovács Ádám, Umathum Roland, Koltai Áron, Horváth Áron, Nagy Boldizsár, Nagy Botond, Csőrés Bendegúz, Dallos Kristóf
Cserék: Koltai Áron, Nádasi András, Haskó Márton, Brattengeier Balázs
Gólszerzőnk: Csőrés Bendegúz
Németh Barnabás edzői értékelés: Minden dicséretet megérdemel a csapat. Nagyon jó mentalitásban, bátran és kezdeményező stílusban játszottunk végig a mérkőzésen és ez megállja a helyét a teljes őszi szezonunk tekintetében is. A támadóharmadban minőségben kell javulnunk, de karácsonyra már mindenki megírta a levelét és góllövőcipőt kért a Jézuskától, így biztos vagyok benne, hogy ez tavaszra sokkal jobban működni fog. Gratulálok a srácoknak!
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.