MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Remek győzelemmel zárta az évet az U15

Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2021-12-21 15:11:28

Igazi rangadó várt csapatunkra, hiszen a tabellán ugyanennyi pontot szerző Veszprém gárdájához látogatott U15-ös csapatunk. Az első félidőben kiegyenlített mérkőzést láthattak a kilátogatók, ahol korosztályunk tudott több veszélyes lehetőséget kialakítani, azonban gól nem született egészen a 33. percig, amikor is Szabó Barnabás talált a hálóba egy szögletvariációt követően, így előnnyel vonulhattunk a szünetre. A második félidő közepén a hazai csapat enyhe mezőnyfölénybe került, majd egy kontratámadást követően egyenlített, viszont 2007-es korosztályunk jól reagált erre és a hosszabbítás utolsó percében, egy ziccer lehetőséget követően, Kalinkó Márk találatával megszerezte a győzelmet.

MLSZ Regionális U-15 Alap csoport, Észak-nyugat, 14. fordulóból elhalasztott mérkőzés, Veszprém

Veszprémi Focicentrum USE – Credobus Tehetségközpont 1-2 (0-1)

 

Credobus Tehetségközpont: Farkas – Kovácsics, Szabó B., Hanacsek, Csák – Horváth, Szabó L. (Vass 79.) – Nusser (Kiss 67.), Ocskay (Menyhárt 58.), Herczeg (Ruzsa 79.) – Kalinkó. Edző: Németh Róbert

 

Gólszerzők: Szabó B. 33. és Kalinkó 80. percben

 

Németh Róbert, a Credobus Tehetségközpont U15-ös csapatának edzője: „Nagyszerű befejezése volt a félévének ez a mérkőzés. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, egy jó csapat ellen, ezért mindenképpen egy stabil védekezésből akartunk kiindulni, ami működött is. A középső zónában kezdtünk meg a védekezést, ellenfelünk az első félidőben igazán komoly lehetőséget nem is tudott kialakítani, inkább mi voltunk veszélyesebbek a kontráinkból. Nagyon örülök, hogy ismét sikerült pontrúgásból is betalálni, hiszen ezekre is komoly hangsúlyt fektetünk és már több gólt is szereztünk így a bajnokságban. A második félidőben tudat alatt túlságosan is visszaálltunk, többször is túlbiztosítottuk egymást, amiből aztán az ellenfél mezőnyfölénybe került, majd pedig egy jól eltalált lövéssel egyenlített is. Azonban a csapatom tartását és kvalitását mutatja, hogy az egyenlítés után is stabilak tudtunk maradni, a hármas sípszó előtt néhány másodperccel pedig megszereztük a győzelmet. Nagyon örülünk, hogy ezt véghez tudtuk vinni, hiszen komoly meló volt, büszke vagyok a csapatomra. Köszönöm nekik és az egész stábunknak a féléves munkáját. Fontos lesz azonban, hogy ne elégedjünk meg azzal, ahol tartunk, a szezon második felében folytatnunk kell a fejlődést, sok munka vár még ránk!”

Következő mérkőzés: 02.19– 12:00–ESK Ménfőcsanak - Credobus Tehetségközpont, Ménfőcsanak

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.