Szerző: Rokob Péter | Dátum: 2016-07-27 20:00:00
Szabályosan berobbantál az élvonalba, amikor 2015 áprilisában 19 évesen, alig negyedóra játék után gólt szereztél a Győri ETO FC csapatában.
- Azon a héten csütörtökön edzettem először a felnőtt csapattal és meg is lepődtem, amikor Miriuta László csereként a pályára küldött. A Nyíregyháza volt az ellenfél és nekem sikerült egy fejes góllal egyenlítenem a mérkőzés hajrájában. Sajnos 3 – 2 arányban elveszítettük azt a találkozót, de a számomra valóban emlékezetés volt a bemutatkozás az élvonalban. Utána még öt alkalommal játszottam a bajnokságban, így eddig összesen hat első osztályú mérkőzésem van.
Az ETO azonban az ismert okokból, elbúcsúzott az élvonaltól. Gondolom nem volt könnyű ezt elfogadni egy sikeres bemutatkozás után.
- A legnehezebb talán a bizonytalanság érzésének a feldolgozása volt és ebben nekünk fiataloknak nagyon sokat segítettek a rutinos játékosok, mint például Priskin Tamás. Nekem is volt több ajánlatom, még az NB I – ből is megkerestek, de közben vártuk, hogy mi történik Győrben. Én akkor már ötödik éve játszottam és tulajdonképpen éltem az ETO – ban, hiszen Kaposvárról 15 évesen költöztem a győri labdarúgó akadémiára. Így leginkább az érzelmeimre hallgattam, amikor több csapattársammal végül is maradtunk a harmadosztályba sorolt csapatnál.
Ez az év azonban nem úgy sikerült, ahogy ott tervezték. Miért nem sikerült feljutnia a volt csapatodnak a labdarúgásunk második vonalába?
- Azt hiszem, hogy a keretünk alkalmas volt a feljutásra és elég magabiztosan is kezdtük a bajnokságot. Nekem is elég jól ment a játék, hiszen az őszi szakaszban sikerült 11 gólt szereznem. Az októberi rangadó mérkőzéséken azonban nagyon megtorpantunk és ennek egy edzőváltás lett a következménye. De igazából ez nem segített, mert nem nyertük vissza a jó formánkat. Nem voltunk igazán egységesek, a rutin is nagyon hiányzott a játékunkból, sőt az idő múlásával egyre görcsösebbek is lettünk. Jellemző erre, hogy én is csak kétszer találtam be a folytatásban, pedig volt ugyanannyi helyzetem, mint a bajnokság első szakaszában. A nagyon kreatív játékot játszó MTE 1904 és a rendkívül biztonságosan védekező Dorog sokkal egyenletesebb teljesítményt nyújtott.
Ezek szerint figyelted a mosonmagyaróvári csapatot. Mikor döntötted el, hogy itt folytatod a pályafutásodat?
- Ellenfélként is szimpatikus volt az MTE 1904 ötletes és kimondottan támadó szellemű játéka. Az pedig egyértelmű volt a számomra, hogy nem akarok még egy évet a harmadosztályban tölteni. Rengeteget kell még fejlődnöm és ehhez húsz évesen nagy segítség lesz az NB II – es bajnokság. Itt már egészen kiváló csapatok szerepelnek és nagyon komoly mérkőzés számot is jegyez ez a bajnokság. Mindenképpen magasabb osztályban akartam játszani és így örömmel fogadtam a Mosonmagyaróvári lehetőséget. Az edzéseken pedig kiderült, hogy nagyon jó játékosok közé kerültem, tehát sokat kell dolgoznom, hogy itt meghatározó labdarúgó legyen belőlem.
A leginkább támadóként, egészen előre tolt ék pozícióban játszottál eddig. De olyan hírt is hallottunk, hogy a középpályán szeretsz igazán játszani.
- Talán még én magam sem tudom, hogy melyik poszton tudom a legjobbat nyújtani. Az biztos, hogy a pálya közepén van a helyem, hiszen ott kerültem be az U 15 – ös és az U 17 – es korosztályos válogatott csapatokba is. Elég jók a fizikai adottságaim és ezeket igyekszem kihasználni a párharcokban a pályán. Szeretek gól rúgni és azt talán könnyebb a támadósorból, de azt is élvezem, ha többet vagyok játékban a középpályán. A fontos csak az, hogy a pályán legyek!
Nagyon hosszú idő után igazi érzelmeket, valódi szurkolást váltott ki a magyar emberekből is a labdarúgó Európa Bajnokság. Milyen üzente volt ennek egy tehetséges, fiatal labdarúgó számára?
- Nagyon szorítottam a magyar válogatottnak és különösen Priskin Tamásnak, akit a legjobb magyar támadónak tartok. Ez a sikeres szereplés pedig azt gondolom, hogy alapjaiban meg tudja majd változtatni a szurkolók és a sportág hangulatát. Az emberek szeretik és tisztelik a labdarúgókat és nekünk fiatal játékosoknak élni kell tudni ezzel a megelőlegezett bizalommal.
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.