MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Háromgólos győzelem a második felkészülési mérkőzésen

Szerző: | Dátum: 2022-01-12 15:18:15

A Credobus Mosonmagyaróvár szerdán a szintén az NB III Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót FC Győr második együttesét fogadta. A felkészülési mérkőzés első félidejének hajrájában, gyors egymásutánban Szalka Dominik és Illés Dávid is betalált a vendégek kapujába, úgy, hogy mindketten egy-egy gólpasszt is kiosztottak egymásnak. A 3-0-ás végeredmény egy szép akció végén Popov Patrik állította be, akit Boros Gábor hozott kihagyhatatlan helyzetbe. Varga László együttese szombaton a Komárom együttesét fogadja. A találkozó 11 órakor kezdődik.

Credobus Mosonmagyaróvár – Gyirmót FC Győr II 3-0 (2-0)

Felkészülési mérkőzés, Mosonmagyaróvár

V.: Takács Á.

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber, Végh B., Deák, Horváth K., D’Urso, Tóth L., Szegő, Illés, Nagy Z., Szalka. Vezetőedző: Varga László

Csereként pályára lépett: Reicher (kapus), Tóth M., Boros G., Bohner, Bokor, Popov.

Gyirmót II: Kecskés – Kiss B., Béli, Széles, Tarsoly, Nagy K., Jakab, Somogyi-Bakos, Ominger, Bagó, Mayer M. Edző: Polyák Gábor

Csereként pályára lépett: Dán, Babayigit, Németh B., Bessenyei, Görcs, Donján

 

Gólszerzők: Szalka, Illés, Popov

 

Varga László: - Látszott a srácokon a fáradtság, de a felkészülés ezen szakaszában ez teljesen normális. Igyekszünk minél jobb állapotba kerülni a tavaszi folytatásra. Tanulunk a hibáinkból és próbáljuk az erősségeinket még tovább csiszolni.

Tabella

1.MTK Budapest16
2.Gyirmót FC Győr13
3.Kolorcity Kazincbarcika SC12
4.PMFC12
5.ETO FC Győr10
6.FC Ajka10
7.DVTK9
8.Szeged-Csanád GA9
9.BFC Siófok9
10.Soroksár SC9
10.Békéscsaba 1912 Előre8
12.Szombathelyi Haladás8
13.Tiszakécskei LC7
14.Aqvital FC Csákvár7
15.Szentlőrinc6
16.Nyíregyháza Spartacus FC4
17.HR-Rent Kozármisleny4
18.Dorogi FC4
19.Credobus Mosonmagyaróvár3
20.Budafoki MTE3

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger ZuzmóART - A zöld elegancia

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.