MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Eredményes félévet zárt a röplabda szakosztály

Szerző: Várkonyi Anikó | Dátum: 2022-02-06 00:00:07

A nyári táborok után nagy lelkesedéssel kezdtünk, és ez meg is maradt a 2021-es évre. Várjuk, hogy az edzőcsarnok felépüljön, addig is kicsit zsúfoltan, de nagyszerű körülmények között készülhetünk az UFM Arénában. Jelenleg több mint 90 gyerek jár rendszeresen röplabda edzésekre. Rendeztünk házi versenyeket, fesztivált és bajnoki fordulókat is. Versenyeredményeink magukért beszélnek. Az alapszakaszban megyei csapatokkal is megmérkőztünk, így valós képet kaptunk eddigi munkánkról, a gyerekek tudásáról.

Ami három éve még elképzelhetetlen volt, most megvalósult, a nagy múltú SZESE, Győri DRC és Ikrény csapatai előtt végeztünk. Az U13-as lány csapat veretlenül áll jelenleg a III. osztály nyugati csoport (46 csapat) 7. helyén (kevesebb játszott meccs miatt), többi megyei csapatot jócskán megelőzve. U15-ös lány csapatunk csoportmásodik lett, és szintén a megyei csapatok előtt végzett. Az U17-es lány csapat csoportelsőként osztályozót játszott a feljutásért, ami most nem sikerült, de így is a III. osztály legjobbjai között vagyunk.

Az U15-ös fiúk csoportjuk második helyén végeztek, megelőzve a SZESE Halászit (a SZESE győri csapatával nem tudtuk összemérni a tudásunkat, ők (egyedül itt a fiúknál) egy osztállyal feljebb indultak). Sebaj, majd jövőre! :)

Az U12-es és az U11-es korosztály januárban kezdi a meccseket, az U10 várhatóan tavasszal. Az iskolai sportéletben is aktívan részt veszünk. A gimnázium csapatában több játékosunk is szerepel. Ők most megyei bajnokként várják a folytatást. Idén először nevezett a Piarista és a Bolyai iskola csapatokat a diákolimpiára, januárban kezdik a versenyzést. Hajrá MTE! Hajrá Röplabda!

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.