Szerző: Németh Zoltán | Dátum: 2022-03-08 17:44:40
Az U17-es bajnokság 18. fordulójában a Győrújfalu vendégei voltunk. Nehéz mérkőzésre számítottunk, ugyanis csapatunk tavaly október óta nem játszott élőfüves pályán, a játékosoknak időbe telik, hogy megszokják újra ezt a talajt. A mérkőzés tapogatozó játékkal kezdődött, eléggé közepes iramban, de így is végig irányítottuk játékot, helyzeteket alakítottunk ki,büntetőt is hibáztunk, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél a semmiből egy pontrúgás után vezetést szerzett. A második félidőben magasabb sebességi fokozatra kapacsoltunk, gyorsan sikerült is egyenlíteni, azonban a vezetést nem tudtuk megszerezni, mert a kapu előtt nem koncentráltunk eléggé, sőt egy védelmi hibánkat kihasználva a hazaiak újra vezetéshez jutottak, ezek után mindent egy lapra feltéve kezdtünk el játszani, erőfeszítéseinket a 90. percben siker koronázta és sikerült legalább kiegyenlíteni.
Győrújfalu – Credobus Tehetségközpont U17 2-2 (1-0)
MTE U17: Rigó (Végh) - Leszkovich, Wurm, Kaiser (Benszki K.), Gősi – Kertész (Benszki B.), Monda, Mayer – Borsodi (Nádasi), Tóth H., Kolonits
Gólszerzők: Kolonits 60. perc, Benszki Kristóf 90. perc
Németh Zoltán, az MTE U17-es csapatának edzője: „Tudtuk, hogy a hazaiak a védekezésre helyezik a hangsúlyt, az első félidőben mégsem sikerült megfelelő fordulatszámon játszani , a párharcokba nem megfelelő intenzitással mentünk bele, így nem tudtuk kellő nyomás alá helyezni az ellenfelünket, helyzeteink azonban így is megvoltak de nem tudtuk értékesíteni őket. a második félidőben már sikerült megfelelő sebességi fokozatra kapcsolni, széleken rendre megbontottuk az ellenfél védelmét,azonban hátul óriási hibákat vétettünk így nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Összességében egy nagyon szervezetten védekező,szimpatikus csapat ellen értékes pontokat hullajtottunk el, főleg az első félidei hozzáállás és a kapuk előtti koncentráció miatt. Tanulnunk kell ezekből a hibákból!”
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.