MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Óriási fordítással győzelem a Bicske ellen

Szerző: | Dátum: 2022-03-21 08:47:17

Jó formában lévő csapatok találkoztak egymással vasárnap, hiszen a hazai pályán szereplő Credobus Mosonmagyaróvár 17, a Bicske pedig a 9 bajnoki óta nem szenvedett vereséget. A hazai együttesből Tóth László eltiltás miatt hiányzott, és Deák István sem állhatott rendelkezésre. A mérkőzés előtt Mészáros Istvánra, az MTE korábbi játékosára, örökös tagjára emlékeztek az egybegyűltek, aki a múlt héten hunyt el.

A 15. percben egy óvári kontra végén Illés lábát húzták el a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető büntető ítélt. Debreceni bal alsóba tartó tizenegyest Szűcs bravúrral védte. A 23. percben kisszöglet után a vendégek balról íveltek középre, bent pedig egy keveredés után Vékony elé került a labda, aki 5 méterről a kapuba lőtt. 0-1. A 72. percben két cserejátékos hozta össze az egyenlítő találatot. Szegő balról húzott befelé, majd remek ütemben kiugratta Nagy Zoárdot, aki 14 méterről a kapuba lőtt. 1-1. Négy perc múlva egy lecsorgó labdát Végh Bence 5 méterről nagy erővel bombázott a hálóba. 2-1. A 87. percben Szalka ugratta ki pazarul Nagy Zoárdot, aki a kapus mellett is elhúzta a labdát, majd 6 méterről az üres kapuba gurított. A Credobus Mosonmagyaróvár nagyot küzdve, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, köszönhetően a cseréknek is, aki kiválóan szálltak be, és eldöntötték a találkozó sorsát.  

Varga László együttese legközelebb március 27-én a Puskás Akadémia második csapatához látogat.

Credobus Mosonmagyaróvár – Bicskei TC 3-1 (0-1)

Mosonmagyaróvár, 400 néző

V.: Kubicsek M.

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich - Czingráber, Debreceni, Végh B. (Bohner, 91.), Horváth K. (Nagy K., 58.), Tóth M., D’Urso, Simita (Szegő, 62.), Illés (Nagy Z., 58.), Szalka, Boros G. (Jasarevic, 91.). Vezetőedző: Varga László 

Bicske: Szűcs – Gaszner, Lapos, Vékony, Hirman, Lencsés - Bori, Dencinger, Popovics (Mlinárcsik, 78.) – Sóron (Vörös, 78.), Wágner (Kovács Á., 68.). Vezetőedző: Csordás Csaba

 

Gólszerzők: Nagy Z. (72., 87.), Végh B. (76.), ill., Vékony (23.)

 

Varga László: - Büszke vagyok a játékosokra, és hogy ennek a csapatnak az edzője lehetek. Mindenki hozzátett valamit ehhez a mai találkozóhoz. Külön kiemelném a cseréket, akik a különbséget jelentették a mai napon. Néhányan az elmúlt időszakban kevesebb játéklehetőséget kaptak, de ma megmutatták, hogy lehet rájuk számítni.

Csordás Csaba: - Megszakadt a veretlenségi sorozatunk, amit sajnálok, de így, hogy ez Mosonmagyaróváron történt, egy ilyen jó csapat otthonában már nem annyira fájó. Sajnálom, hogy nem tudtunk pontot szerezni, de a csapat jól tette a dolgát, egészen a hajráig.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.