MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Értékes pontot szereztünk a DAC otthonában

Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2022-04-19 09:05:41

Húsvét vasárnap a DAC Nádorváros csapatához látogatott a Credobus Tehetségközpont megyei I. osztályú csapata. A mérkőzés elején mindkét együttes támadólag lépett fel, igyekeztek az ellenfél térfelén labdát szerezni, de kimondott gólhelyzet kevés alakult ki. A vendégcsapat valamivel többet birtokolta a labdát már az első játékrészben is, de a kapu előtt hiányzott a pontosság. A második félidő elején egy kontra után az ex-mosonmagyaróvári Tamás Attilát szöktették, a vendég kapus kicsúszva elrúgta a labdát, majd a hazai játékossal ütközött, aminek következtében a játékvezető meglepetésre büntetőt ítélt, amit magabiztosan értékesítettek a hazaiak. Ezután szinte felborult a pálya, a hazaiak csak az időhúzásra és a védekezésre koncentráltak, a vendégek óriási fölénye egy ideig meddőnek bizonyult. Egy tizenegyes gyanús eset a hazai kapu előtt is adódott, de miután a mosonmagyaróvári támadó lábát a hazai kapus eltalálta, érdekes módon kifelé járt szabadrúgás. Aztán egy vendég lövés a kapufán csattant, a kipattanót Szimhardt Milán pofozta a hálóba. A győzelmet ennek ellenére nem sikerült megszerezni egy parázs hangulatú mérkőzésen, amihez az érdekes bírói felfogás is nagyban hozzájárult. Így három győzelem után ezúttal döntetlent ért el a most is rendkívül fiatal csapattal felálló mosonmagyaróvári együttes.   

Vasárnap a Credobus Tehetségközpont a Ménfőcsanak vendége lesz. A mérkőzés 17 órakor kezdődik.  

DAC Nádorváros 1912 - Credobus Tehetségközpont 1-1 (0-0)

Győr

 

Credobus Tehetségközpont: Reicher G. – Zsuppán B. (Bertók R.), Kóczán B., Gergely N., Szimhardt Márk (Bertalan D.), Buglyó B. (Tál Zs.), Benkovich Zs., Kocsis G. (Gáncs B.), Szimhardt Milán, Orosz A., Svarda R. (Borsodi B.)  Edző: Horváth Csaba

 

Gólszerzők: Szimhardt Milán

 

Horváth Csaba: „Nem játszottunk elég pontosan, ennek ellenére voltak jó periódusaink, mikor ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni, szépen építettük fel a támadásainkat, a kapu előtt viszont hiányzott a gyilkos ösztön, amivel gólokkal fejezhettük volna be az akciókat. Picit csalódás az egy pont, de a mérkőzésen történtek ismeretében bravúrnak is nevezhető.”

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.