MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U10: nemzetközi edzőmeccs a Slovan ellen

Szerző: Szabados Gábor | Dátum: 2022-05-10 13:22:27

Nemzetközi edzőmérkőzésen szerepelt május 8-án U10-es csapatunk Pozsonyban, ahol is Szlovákia egyik legpatinásabb csapata, a Slovan Bratislava hasonló korú együttese ellen mérhették össze tudásukat. A 3x20 perces mérkőzésen a számunkra szokatlan szabályokhoz (Szlovákiában, ebben a korosztályban még nem alkalmazzák a les szabályt) egy kicsit nehezen tudtunk alkalmazkodni, és hamar 3 gólos hátrányba kerültek a srácok, azonban ez egyáltalán nem szegte kedvüket és szépen fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását, és ledolgozták a hátrányt, azonban sajnos, így is egygólos vereség lett a vége. Minden dicséretet megérdemelnek a játékosok, ugyanis kifejezetten domináns és bátor játékot mutattak be, az olykor nagyon parázs hangulatú mérkőzésen.

A mérkőzésen részt vevő játékosok: Stinner Barnabás, Póta János, Kovács Erik, Fekete Bendegúz, Frank Ákos, Csörgő Noel, Szabó Benedek, Varga József, Matina Botond, Kiss-Gergely Márk

 

Szabados Gábor, az U10-es csapat edzője: Egy nagyon fejlesztő, és nagyon intenzív mérkőzést játszottunk, ahol egyéni és csapat szinten is nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, egy kemény és harcos ellenfél ellen.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.