MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U16: egy pont Sopronból

Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2022-05-16 09:30:28

Sopronban játszotta aktuális bajnoki mérkőzését U16-os csapatunk, ahol egy hazai ziccerrel indult a találkozó, a kimaradt lehetőséget követően azonban átvettük az irányítást és Radits góljával vezetést szereztünk. Egy eladott labdát követően egyenlített a Sopron, a szünet után viszont továbbra is mi domináltunk és Nyári harcosságának köszönhetően újra nálunk volt az előny. Az utolsó percekre a hazai csapat lépett fel támadólag, sorra alakították ki a helyzeteket és sikerült is egyenlíteniük, így a mérkőzés egésze alapján igazságosnak mondható döntetlen született.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugati csoport, 24. forduló:

SC Sopron – Credobus Tehetségközpont 2-2 (1-1)

 

MTE U16: Vedrődi – Kovács F., Leszkovich,Mogyorósi,Csák –Monda (Kovács B.), Nyári (Hilmer), Radits, Mayer – Fördős, Csóka (Szabó B.)

Edző: Pozsonyi Márk

 

Gólszerzők: Radits, Nyári

 

Pozsonyi Márk, a Credobus Tehetségközpont U16-os csapatának edzője: „A játékosok hozzáállásával elégedett voltam, sok munkát tettek ebbe a mérkőzésbe, emellett láttam szép egyéni megmozdulásokat is. Egygólos vezetésnél kicsit kapkodó volt a játékunk, a nagy melegben így nem bírtuk erővel a végét, az egy pontra azonban mindenképpen rászolgáltunk.”

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.