Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2022-05-29 20:04:59
A megyei bajnokság utolsó fordulójában a Credobus Tehetségközpont a vendége a bennmaradásért küzdő Gönyű SE volt. A mérkőzés elején egy hazai figyelmetlenség következtében gólt szerzett a Gönyű, de utána nagy nyomást helyezett a Mosonmagyaróvár ellenfélre, sorra alakította ki a helyzeteket, három góllal tudtak is válaszolni. A második játékrészben is hasonló volt a játék képe, egy-egy kontrából illetve pontrúgás utáni kavarodásból a vendégeknek is volt lehetősége, a hazaiak pedig sorra gyártották a kidolgozott ziccereket, potyogtak is a gólok mindkét oldalon, végül egy gólgazdag mérkőzésen sikerült otthon tartani a három pontot és így 10 mérkőzésesre hízlalni a veretlenségi sorozatot, melybe mindössze két döntetlen mellett nyolc győzelem fért bele. Ezzel a Credobus Tehetségközpont a téli nyolcadik helyhez képest egy helyet javítva, hetedikként zárta a bajnokságot. Az őszi szezonban 24, a tavasziban 29-et szerzett a csapat, ami a második félévi tabellán az 5. legjobb eredmény, így a pontok tekintetében is látható a fejlődés a fiatal együttesnél.
Duna Takarék Megyei I. 30. forduló, Mosonmagyaróvár
Credobus Tehetségközpont – Gönyű SE 6-3 (3-1)
V.: Szántó M.
Credobus Tehetségközpont: Germán M. – Bertalan D. (Zsuppán B.), Gergely N. (Kóczán B.), Tál Zs., Szimhardt Márk (Bertók R.), Kocsis G., Benkovich Zs., Orosz A., Svarda R. (Szabó M.), Szimhardt Milán, Borsodi B. (Pandur G.) Edző: Horváth Csaba
Gönyű: Rom – Sovány (Szilágyi), Kuti (Fodor), Böcz, Töreki (Kovács-Gadanecz), Vadász, Tóth R., Jakab, Csordás, Tarcsa, Puter. Edző: Harcz István
Gólszerzők: Benkovich Zs. (3), Orosz A., Szimhardt Milán, Pandur G., ill., Kuti, Böcz, Tarcsa
Horváth Csaba, az MTE B csapatának edzője: „Hamar hátrányba kerültünk egy elkerülhető gól következtében, de jól reagáltunk erre, és gyorsan megfordítottuk az eredményt, a játék képe alapján talán kijelenthetem, hogy eldöntöttük a mérkőzést már az első félidőben. Második játékrészben aztán követtünk el több hibát hátul, amik az utóbbi időben nem voltak jellemzőek, szezon végi fáradtságnak is betudható mindez, de a hátsó hibák és a kimaradt lehetőségeink arra voltak elegendőek, hogy kisebb legyen a különbség a csapatok között. A rossz kezdés után parádés sorozatot tudtunk produkálni a tavasz során, kizárólag fiatal játékosokkal, visszajátszók nélkül. A srácok bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, nagyon remélem, tovább tudjuk folytatni ezt a munkát ezzel a társasággal és akkor jövőre eredményességben és fejlődésben is még előbbre léphetünk. Nem utolsó sorban, amennyiben ez sikerül, akkor ezeknek a gyerekeknek a többsége igenis megérdemelné, hogy NB-s együtteseknél kapjanak lehetőséget. Gratulálok az egész csapatnak és köszönöm mindenkinek a belefektetett munkát.”
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.