MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U15-ös szezonértékelés Németh Róberttől

Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2022-06-27 10:48:02

Véget ért a szezon az összes utánpótlás korosztályban, így most a pihenésé a főszerep. Sorozatunkban megnézzük, hogy teljesítettek a Credobus Tehetségközpont korosztályos csapatai. Sorozatunk ezen részében az U15-ös csapat edzője, Németh Róbert értékeli a sikeres idényt.

 

Remek szezont zárt U15-ös korosztályunk, akik az MLSZ Regionális U15- Alap Észak- Nyugat csoportjának második helyén végeztek, illetve emellett sikerült megnyerni a megyei Futsal bajnokságot is. Korosztályunk a bajnokság 24 lejátszott mérkőzését követően, mindössze rosszabb gólkülönbséggel maradt le a bajnoki címről, 22 győzelemmel és 2 vereséggel.

Németh Róbert a Credobus Tehetségközpont U15-ös korosztályának edzője:Sokat gondolkodtam, hogy egy ilyen szezonzárást követően az a bizonyos pohár félig tele, vagy pedig félig üres, azonban mérlegelve az egész szezont mindenképpen félig tele. Szerettünk volna a remek szezon után bajnokságot nyerni és a feljutásért játszani, de azt gondolom összességében sokkal fontosabb az a fajta fejlődés és előrelépés, amin a korosztály végigment a szezon során. Fontos volt, hogy ez a fejlődés úgy történjen meg, hogy végig hűek tudjunk maradni ahhoz a filozófiához, aminek mentén meghatároztuk játékstílusunkat. A szezon kezdetén nagy volt a fluktuáció a keretben, szinte egy teljesen új csapattal vágtunk neki a szezonnak, ahol bár remek képességű játékosok érkeztek, mind – mind más szinten állt. Viszont tanulni vágyó és fejlődni akaró, rendkívül motivált gyerekekkel dolgozhattam az egész során, és már a felkészülés alatt látszott, hogy remek szezonunk lehet. Fontosnak tartottam, hogy labdabirtokláson alapuló kezdeményező játékot játszunk, sok elmozgással és helytöltéssel, emellett pedig magasan kezdjük meg védekezésünket és mindenkori ellenfeleink, egy agresszív letámadással találkozzanak. Úgy gondolom ezt a keret kiválóan alkalmas volt ezen stílusjegyek elsajátítására és alkalmazására, viszont a klubnál szerettünk volna a taktikai képzés mellett nagy hangsúlyt fektetni az egyéni képzésre is, ami azt gondolom szintén kiválóan működött.”

„Már a felkészülés is jól indult, hiszen többek között találkoztunk az MTK együttesével is, ahol bár 3-0-ás vereséget szenvedtünk, néhány hét közös munka után is jól nézett ki a játék, az utolsó edzőmérkőzésen pedig 2-0-ra le tudtuk győzni a Puskás Akadémia együttesét. Ezek pozitív visszaigazolások voltak arra, hogy jó az irány és mint játékban, mint pedig csapatépítésben haladunk. Fontos volt, hogy az előző évtől eltérően a korosztály egy másik játékrendszert kezdett el tanulni, amit az elejétől hatékonyan tudott alkalmazni. Ezt követően pedig sikerült mindjárt a bajnokság első mérkőzésein domináns játékot nyújtani, ami kitartott a félév során is, és bár egy vereséget szenvedtünk a Veszprém csapatától, ami azért is fájó, mert a mérkőzés nagyrészében mi domináltunk és több nagy lehetőségünk is volt. Az utolsó fordulóban azonban Veszprémben sikerült revansot vennünk, amivel lépéselőnybe kerültünk a bajnokság szempontjából. Ezzel párhuzamosan csapatunk a megyei futsal bajnokságban is szerepelt, ami remek kiegészítő lehetőség volt a bajnoki mérkőzések mellett, azonban komoly kihívás is, hiszen előfordult, hogy az egyik nap Ajkán játszottunk bajnoki mérkőzést, másnap pedig Fertőszentmiklóson szerepeltünk futsal mérkőzésen.”

„Mindenképpen a szezon második felére a konzekvens fejlődést tűztük ki célul, illetve azt, hogy stílusjegyeink markánsabban megmutatkozzanak játékunkban. A téli felkészülés során is sikerült komoly játékerőt képviselő csapatokkal találkoznunk és értékes tapasztalatokat szerezni a szezon előtt, azonban a felkészülés során több sérülés is hátráltatta a munkát. A tavaszi szezon elején játékban egy kicsit visszaestünk, ám ebből hamar sikerült kilábalnunk és hasonlóan jó félévet produkálni, mint előzőleg. Azonban azzal, hogy a Veszprém elleni rangadón nem sikerült pontot szereznünk, ismét egyenlő ponttal álltunk a bajnokságban és a gólkülönbség nem nekünk kedvezett. Természetesen sosem könnyű így a második helyen végezni, viszont úgy érzem büszkék lehetünk arra, amit elértünk. A játékrendszer sajátosságait sikerült elsajátítania a csapatnak, ami azért sem volt egyszerű feladat, mert labdabirtoklásban és labdaszerzésben is más- más szisztémában játszottunk. Emellett csapatunkból több játékosnak sikerült bemutatkoznia az U16-os korosztályban, akadt olyan játékos, aki idővel abban a csapatban is kulcsjátékos lett, ez pedig véleményem szerint komoly elismerés. A felfelé áramoltatás során nyolc játékos mutatkozott be csapatunkban a 2008-as korosztályból is, úgy érzem ez is komoly fegyvertény, és nem mehetünk el mellette szó nélkül.”

„Összességében elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit elértünk, illetve azzal, ahol most tartunk, és a srácok igazán különlegessé tették ezt az évet mindannyiunknak. Büszke vagyok a csapatomra! A következő szezonban folytatjuk a korosztállyal a közös munkát, és szeretnénk tovább vinni azt a filozófiát, ami alapján ebben az évben is haladtunk. Jó pihenést kívánok játékosaimnak a szünetben, bízom benne, hogy mindenki ugyanazzal a motivációval tér vissza, amivel befejezte a szezont. Hajrá MTE, hajrá Credobus!”

A CREDOBUS Tehetségközpont 2007-es korosztálya számára július 4-én kezdődik meg a felkészülés, a következő szezonra.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.