MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Borsodi Bálint: „Szeretnék profi labdarúgó lenni”

Szerző: | Dátum: 2022-07-22 11:15:13

A Credobus Mosonmagyaróvár felnőtt keretébe a nyáron több fiatal labdarúgó is felkerült. Az első csapattal kezdte meg a felkészülést a 18 éves Buglyó Botond, aki az előző szezon utolsó bajnokiján mutatkozott be az első csapatban, és Gáncs Botond is, aki 2020 novemberében, már 16 évesen bemutatkozott a felnőttek között. Mellettük egy abszolút újonca is van a keretnek a 17 éves Borsodi Bálint személyében.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy az első csapattal készülhetek – mondja Borsodi Bálint, a Credobus Mosonmagyaróvár játékosa. Amikor megtudtam, hogy Varga László számít rám, alig akartam elhinni, hogy ez velem történik. Szeretnék élni a kapott lehetőséggel, és igyekszem mindent megtenni azért, hogy keret tagja maradhassak.”

A 2005-ös születésű, 2019-ig Jánossomorján nevelkedő Borsodiban megvan a potenciál, hiszen korosztályos együtteseiben rendre az egyik legjobb gólvágó volt. Sőt, az előző szezonban berobbant a megyei I. osztály bajnokságba is, hiszen a második felnőtt mérkőzésén rögtön duplázott a Győrszentiván ellen, végül 21 bajnokin 9 gólig jutott. A fiatal támadó az edzőmérkőzéseken is szóhoz jutott, sőt a Dorog elleni hazai találkozót végül egy remek kiugrással, majd egy tökéletes emeléssel ő döntötte el.

„Nagyon jó érzés volt gólt szerezni. A boldogságomból semmit sem vont le az, hogy a Dorog elleni találkozó edzőmérkőzés volt. Szeretnék profi labdarúgó lenni, az az álmom, hogy ezzel foglalkozhassak. Mindent alárendelek azért, hogy a célomat elérjem. Tisztában vagyok azzal, hogy még rengeteget kell dolgoznom, de szeretnék minél jobb lenni, és minél több játéklehetőséget kiharcolni” – mondja Borsodi Bálint.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.