MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Átalakult kerettel várja a bajnoki rajtot a B csapat

Szerző: | Dátum: 2022-08-12 16:58:51

Szombaton, hazai pályán kezdi meg a megyei I. osztályú bajnokságot a Credobus Mosonmagyaróvár második együttese. Horváth Csabáék az első fordulóban a Gönyűt látják vendégül.

 

- Az előző szezonban magasra tettétek a lécet. Mi volt annak a szezonnak a legfontosabb tapasztalata? Miben szeretnétek tovább fejlődni?

Horváth Csaba: - Tavaly azért még nagyon új volt a csapatnak a felnőtt futball, a megyei I. osztály elvárásai. Szépen lassan szoktunk ehhez hozzá, igazából a tavasz második felében éreztem csak azt, hogy talán már mi is felnőtt csapat vagyunk, nem pedig feltörekvő ifisták. Ennek következménye, hogy 10 mérkőzéses veretlenségi sorozattal zártuk a bajnokságot. Bár nagy változások történtek a keretben a nyáron, fontos, hogy most úgy érzem, nem elölről kell kezdeni az építkezést a felnőtt futballba integrálás tekintetében, most már szinte mindenkinek van tapasztalata, a fiatalabbak is beleszagoltak már ebbe a bajnokságba. Remélem, onnan tudjuk folytatni a küzdelmeket, ahol abbahagytuk. Szakmailag persze újra kellett építeni a csapatot több okból is, de fizikális elvárások már nem hatnak újdonságként, ebben már van egy év tapasztalatunk, persze tovább kell fejlődnünk még ezen a téren is.

(Fotó: G&ZS PHOTO)

 

- Milyen játékosmozgások voltak a csapatnál? Kik érkeztek, kik távoztak?

Horváth Csaba: - Szerettük volna minél jobban egyben tartani a keretet, persze tudtuk előre, hogy lesznek, akik nem tudnak továbbra is ennyi edzést vállalni munka vagy továbbtanulás miatt. Szimhardt Márk, Benkovich Zsolt, Bölönyi Bence, Bertalan Dominik, Bertók Raul, Szabó Márton és Zsuppán Balázs távozott így a nyáron, illetve Gáncs Botond, Buglyó Botond és Borsodi Bálint pedig a felnőtt csapattal készül, ami rendkívül örömteli számomra, hogy oda kerültek az első csapat keretébe. Érkezett Tifán-Péter Bence, Tankovics Máté és Szokolics Richárd, az U19-es keretből pedig Kocsis Gergő, Kocsis Zoltán, Tál Zsolt, Gaál-Horváth Kristóf, Németh Noel és Végh Csanád kerültek fel, igaz, többségük már a tavasz folyamán is kapott több-kevesebb szerepet a megyei I-es bajnokságban.

Tál Zsolt (jobbra) is a második csapatot erősíti (Fotó: G&ZS PHOTO)

 

- Sok változás volt a keretben. Mire lehet képes a csapat? Milyen benyomásokat szereztél a felkészülés alatt?

Horváth Csaba: - Jobban örültünk volna, ha kevesebb a távozó, de megértjük az indokaikat. Valahol érthető és normális, ha megváltozott a prioritás az életükben, csak sok sikert tudok nekik kívánni a civil életben és a sportpályákon egyaránt. A vártnál nagyobb változás érezhető volt a játékunkon a felkészülés során, különösen az első hetekben. Emellett egy új játékrendszert is próbálgattunk, e két ok miatt döcögött is a játékunk az első három felkészülési meccsünkön, amelyeket el is vesztettük. Viszont már ekkor is folyamatos volt a javulás, a következő négy mérkőzésünket meg tudtuk nyerni, így a felkészülés második felére kiegyenesedtünk, összeszokottabbá vált a csapat, és az új taktikai elvárásokat is jobban végre tudtuk hajtani. Nehezebb felkészülés van így a hátunk mögött, mint amire számítottunk, de mindenképp bizakodó vagyok. Biztos vagyok benne, hogy tovább tud fejlődni a játékunk, és eredményességben is jobbak szeretnénk lenni az előző szezonhoz képest.

(Fotó: G&ZS PHOTO)

 

- Milyen előjelekkel várjátok a hétvégi rajtot? Mire lehet képes a csapat a Gönyű ellen?

Horváth Csaba: - Egészen biztos, hogy kell még egy kis idő, amíg csúcsformába kerülünk, fizikálisan sem vagyunk még a topon, de az elvégzett munka meg fog térülni, és pár héten belül már mindkettőben jobban fogunk kinézni. Gönyű ellen mindenképp domináns játékot szeretnék látni, sokat kell birtokolnunk a labdát és folyamatos veszélyt kell jelentenünk az ellenfél kapujára. Ismerjük ellenfelünket, előző bajnokság utolsó mérkőzését pont ellenük vívtuk. Gönyűre mindig is egy kellemetlen stílus volt jellemző, most már próbálnak azért többet focizni, talajon építkezni, mint az előző években. Megfelelő keménységgel, koncentráltan kell pályára lépnünk, rá kell erőltetnünk a játékunkat a vendégekre, és akkor három ponttal tudjuk kezdeni az új bajnokságot.

 

Augusztus 13., szombat, 17:00

Credobus Mosonmagyaróvár II – Gönyű SE

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.