MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Az éllovas látogat Mosonmagyaróvárra

Szerző: | Dátum: 2022-08-28 09:50:20

A Credobus Mosonmagyaróvár a 6. fordulóban a listavezető MTK-t fogadja a Wittmann Antal parkban. Varga László együttese egy győzelemmel és négy vereséggel áll a tabella tizennyolcadik helyén, igaz a csapat több peches vereséget is szenvedett. Tiszakécskén egy hajrábéli büntető, a Pécs ellen egy ötperces rövidzárlat, a Kazincbarcika ellen pedig a sok kihagyott helyzet okozta a csapat vesztét. A bombaerős MTK ellen kell most javítani, ami nem lesz egyszerű feladat.

„A mezőny talán legerősebb csapata látogat hozzánk, így tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ennek ellenére szeretnénk meglepetést okozni – mondja Varga László, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője. A mutatott játékkal a korábbi mérkőzéseken nem volt gond, az ellenfelek is elismertek minket, ettől függetlenül fájó, hogy négy találkozón is pont nélkül maradtunk. Jobb százalékban kell kihasználnunk a helyzeteinket, és azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy meccsenként két gólt kapjunk.”

A korábbi horvát gólkirály Futács Márkó (Hajduk Split, 2016-2017-es szezon, 18 találat), a huszonhatszoros válogatott, Németországban, Angliában és Amerikában is légióskodó Stieber Zoltán, a harminchétszeres válogatott, Görögországban, Hollandiában és Amerikában is játszó Németh Krisztián, mellett Poór Patrik, Medgyes Sinan, a Mosonmagyaróváron is játszó Szépe János is az MTK keretét erősíti. A fővárosi csapatban korábbi és jelenlegi utánpótlás válogatottakból sincs hiány: Nagy Zsombor, Kata Mihály, Varju Benedek, Horváth Artúr, Kovács Mátyás is magára ölthette valamelyik korosztályos nemzeti csapat szerelését. És akkor a Puskás-díjas Zsóri Dánielt még nem is említettük.

„Az MTK keretében tehetséges fiatalokból, és korábbi válogatott játékosokból sincs hiány, de a kék-fehérek játékosa például Bognár István is, akit tavaly 18 NB I-es mérkőzésen 6 gólig és 15 gólpasszig jutott. Vezetőedzőjük, Bognár György az előző szezonban a Paksot Magyar Kupa döntőbe vezette, és nem titok, a támadófoci elkötelezett híve. Megvan tehát a minőség a vendégeknél, amit nem lesz egyszerű kiegyenlíteni. Mi a saját eszközeinkkel mindent megteszünk azért, hogy megnehezítsük az MTK dolgát. Hogy ez mire lesz elég, azt most még lehetetlen megmondani” – zárja a beszélgetést Varga László.

A Credobus Mosonmagyaróvár-MTK Budapest mérkőzés 17 óra 30 perckor kezdődik. A két csapat utoljára 2018. május 6-án találkozott egymással. Akkor az MTK abban a tudatban látogathatott Mosonmagyaróvárra, hogy amennyiben nyer, akkor bajnoki címet ünnepelhet. Négy éve az MTE elnapolta a bajnokavatást, miután Lőrinczy Attila révén kétgólos előnybe került a mosonmagyaróvári gárda. A hajrában aztán Vágó öngólja mellett, a most már az Union Berlinben játszó Schäfer András is betalált, így 2-2-es döntetlent játszottak egymással a felek.

 

2022.08.28., vasárnap, 17:30

Credobus Mosonmagyaróvár - MTK Budapest

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.