MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Megrendezésre került a III. Turány Imre Emléktorna

Szerző: | Dátum: 2024-05-09 10:46:48

Tücsi bácsi 1964-ben került az MTE ifjúsági csapatához, ahonnan rövid időn belül a felnőttek közé vezetett az útja. Játékosként Megyei I. osztályú bajnoki címet, az NB III-ban pedig több ezüst- és bronzérmet ünnepelhetett. Alig 20 évesen pályára léphetett az Albert Flóriánnal, Mucha Józseffel, Novák Dezsővel és megannyi kiváló labdarúgóval felálló Ferencváros ellen, amely mérkőzést 3000 néző tekintett meg a Mosonmagyaróváron. 1983-ban vonult vissza az aktív labdarúgástól, de továbbra is szeretett klubja alkalmazásában maradt. Edzőként dolgozott az utánpótlás csapatoknál, a női szakágban, és többször is irányította az első csapatot. 1994-ben ezöst, 2001-ben bronzérmet nyert az MTE-vel az NB III-as bajnokságban. 

A 2024. május 4-5-én rendezett emléktornán 5 korosztályban 58 csapat mintegy 800 utánpótlás sportolómérettette meg magát, szombaton az U8 és U10, míg vasárnap az U7, U9 és U11-s korosztály növendékei lepték el az MTE 1904 Sporttelepet. A díjátadó megtisztelte jelenlétével a özvegy Turányné Kránicz Anna és a Turány  család, valamint, dr. Árvay István  Mosonmagyaróvár város polgármestere aki Anyák Napja alkalmából  egy szál rózsát hozott minden sportoló gyermeknek akik köszöntötték az édesanyjukat. Az eredményhirdetésen a csapatok oklevelet, az 1-3. helyezett kupát kapott, valamint minden korosztályban díjaztuk a legjobb kapust, védő- és támadó játékost.

Korosztályos eredmények: 

U7-es korosztály

????Király SE

????Okos Foci Műhely

????Credobus Mosonmagyaróvár

⚔️Legjobb védő játékos: Nagy Marcel, Credobus Mosonmagyaróvár

⚽️Legjobb támadó játékos: Lukátsi Zalán, Király SE

 

U8-as korosztály

????Gyirmót SE "kék"

????Király SE

????Gyirmót SE "sárga"

????Legjobb kapus: Szántó Zalán, Pápai ELC

⚔️Legjobb védő játékos: Németh Ármin, Király SE

⚽️Legjobb támadó játékos: Horváth Ciprián, Gyirmót SE

 

U9-es korosztály

????Credobus Mosonmagyaróvár

????Pápai ELC

????MSK Szenc

????Legjobb kapus: Gál Bertold, Pápai ELC

⚔️Legjobb védő játékos: Hajós Olivér, Credobus Mosonmagyaróvár

⚽️Legjobb támadó játékos: Császár Levente, Credobus Mosonmagyaróvár

 

U10-es korosztály

????Credobus Mosonmagyaróvár 

????Okos Foci Műhely

????Parndorf

????Legjobb kapus: Kocsis Kristóf, Okos Foci Műhely 

⚔️Legjobb védő játékos: Olajos Ádám, Credobus Mosonmagyaróvár

⚽️Legjobb támadó játékos: Balogh Ádám, Credobus Mosonmagyaróvár

 

U11-es korosztály

????Credobus Mosonmagyaróvár

????Király SE

????Pápai ELC

????Legjobb kapus: Horváth Nimród, Credobus Mosonmagyaróvár

⚔️Legjobb védő játékos: Balogh Bulcsú, Credobus Mosonmagyaróvár

⚽️Legjobb támadó játékos: Csergőffy Ákos, Király SE

 

Turány Imre emlékét ápoljuk és megőrizzük.

Tabella

1.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR66
2.BICSKEI TC64
3.VSC 2015 VESZPRÉM53
4.ETO AKADÉMIA47
5.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.45
6.BUDAÖRS43
7.KOMÁROM VSE41
8.III. KER. TVE39
9.ÉRDI VSE37
10.FC SOPRON30
11.ÚJPEST FC II.25
12.DOROGI FC26
13.BALATONFÜREDI FC24
14.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE22
15.KELEN SC19
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.19

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika Patent Security

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.