Szerző: Fuhrmann Péter | Dátum: 2024-09-18 13:31:54
U7-es csapatunk szerdán „edzőmérkőzésen” vett részt Győrszentiván ellen.
Hartai Szücs Vivien : Örülök, hogy hétről-hétre különböző stílusú csapatokkal sikerül megmérettetni magunkat, úgy érzem, ez mind a fejlődésünket szolgálja.
U9-es csapatunk Győrszentivannal találkozott, barátságos mérkőzés keretében.
Sipos Bence : Összességében elégedett voltam a csapattal. Amit kértem edzéseken, illetve a meccs folyamán sikerült megvalósítani a srácoknak. Agresszívak voltak és ami tetszett, hogy mertek vállalkozni, így sok jó egyéni teljesítmény is született a mérkőzésen!
Keret:Ambrusch Barnabás, Sallai Milán, Csörgő Ábel, Cséve Marcell, Kiss Nándor, Horváth László, Szurdoki Lia, Nagy Marcell, Grósz Ábel
MLSZ Országos U12 Észak-Nyugat 3. forduló
Illés Akadémia- MTE 1904 9-3
Babos- Juhász, Szarka, Olajos- Balogh S.,Balogh B,- Bacső, Tolnai, Világi
Gsz: Tolnia2, Bacső
Szabados Gábor : Védekezésben sok hibát vétettünk, azonban játékban már több tudatos dolgot láttam viszont. Az eredmény ellenére is voltak kimondottan jó egyéni teljesítmények.
MLSZ Országos U13 Észak-Nyugat 3. forduló
Illés Akadémia – MTE 1904 0:0
Sándorfi D.(Stinner)-Gorgosilits F.(Kompis B.), Fekete B.,Stuth D., Németh-György D.(Farkas- Pohárnok O.),Sipos N.(Kovács E.),Csarnakovics A.(Jambor K.), Frank ,Csörgő N.
Jasarevic Mahir : Szombathelyen az Illés Akadémia vendégenként léptünk pályára. Labdabirtoklásban, játék felépítésben vártam volna többet, ennek ellenére több nagy helyzetet dolgoztunk ki, de leginkább labdaszerzèsekből és átmenetből. Nagyot küzdöttek a gyerekek, így megérdemelték az egy pontot.
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 3. forduló
MTE 1904-Király Se 6:0
Hajós Krisztián: A hétvégén a Király SE csapatát fogadtuk. A külső körülmények ismét nem voltak ideálisak, de a játékosok gyorsan alkalmazkodni tudtak hozzá! Labdabirtoklásban nagyon jól kerestük a mélységi játékot, többször is át tudtuk játszani az ellenfél védelmi vonalait. A mérkőzés egészében kezdeményezően játszottunk. Labdaszerzésben kellően agresszívak voltunk, próbáltunk végig nyomást gyakorolni az ellenfélre. Helyzet kihasználásunk a második félidőben nem volt elég hatékony, többször is eljutottunk az ellenfél kapujáig mikor már kinyíltak, de az utolsó döntéseink nem voltak megfelelőek. Remek egyéni teljesítmények mellett csapatként is jól funkcionáltunk! Gratulálok a srácoknak. Végeredmény: 6-0 Gólszerző: Sólyom Zétény 3, Menyhárt Márton 2, Pap Norbert 1. Keret: Lencsés Zalán-Bauer Olivér-Markó Benett (Kiss Alex)- Karácsony Bence-Császár Benedek(Weimann Zsombor)-Menyhárt Márton-Kovács Ákos(Vér András)-Pap Norbert-Sólyom Zétény-Kelemen Leon
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 3. forduló
Főnix Gold FC – MTE 1904 0:4
Összeállítás : Illés-Nagy B.A., Fördős,Koltai,Kéri(Nagy Benett 55.), Kobli, -Horváth Áron,Bertalan B.(Haskó M.55.), Nagy Boldizsár(Sándorfi 65.), Nagy Botond, Horváth Csaba(Csőrés 65.) Gsz. :Horváth Csaba 2, Nagy Boldizsár 2
Jasarevic Mahir : Egy jó, szimpatikusan játszó ellenfél ellen sikerült győzelmet aratnunk. Labdabirtoklásban felülmúltak minket, másik három fázisban mi voltunk jobbak, ennek eredményeképpen alakult ki a 0-4-es győzelem. Remélhetőleg ez a győzelem önbizalmat ad a srácoknak.
MLSZ Országos U16 Alap 3. forduló
MTE 1904 – Nyíregyházi Spartacus FC U16 2:1
(Gsz: Kovács, Sághy)
U16-os csapatunk ezúttal a Nyíregyházát fogadta hazai pályán az országos alapbajnokság 3. fordulójában. Nehéz mérkőzésre lehetett számítani, ami hamar be is igazodott hiszen rögtön a 3. percben már vezetést tudott szerezni a vendégcsapat, de az óváriak nem estek össze és közvetlenül a szünet előtt még egalizálni tudtak. A második félidőben mindkét kapu előtt adódtak lehetőséget, amiből egyet a hazai együttes gólra tudott váltani így sikerült fordítani, és ugyan a mérkőzés végében a vendégcsapat mindent megtett a szépítésért és több lehetőség is adódott előttük, végül nem sikerült az egyenlítés és óvári sikerrel zárult a találkozó.
Összeállítás: Vajas – Kószás (Takács), Máté, Domokos, Sághy - Mészáros (Nagy Boldizsár), Kovács, Kálóczi – Horváth (Nagy Botond), Major (Némedi), Farkas (Madaras)
Jók: Vajas, Máté, Kovács
Borbély Attila (U16 - vezetőedző): Örülök hogy azt tapasztalhattam a csapattól, hogy hátrány során sem adják fel, aminek aztán meglett a gyümölcse, hiszen sikerült fordítani és itthon tudtuk tartani a 3 pontot. Nem játszottunk ezúttal igazán jól, de tavalyról meg kellett tanulnunk ellenfeleinktől hogy bizony ilyen esetekben megfelelő hozzáállással lehet kompenzálni a napi formát, talán sikerült megmutatnunk hogy jobban akartuk ezen a napon a győzelmet.
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat, 3. forduló, Mosonmagyaróvár
Credobus Tehetségközpont – Soroksár SC 0-1 (0-1)
Credobus Mosonmagyaróvár: Szeitz – Mészáros (Hajas 66.), Fekete, Szabó, Kovács B. – Menyhárt, Molnár (Horváth 25.), Villányi, Mátyás (Bakos 55.) – Szamaránszky, Egerszegi.
Vezetőedző: Németh Róbert
Németh Róbert, a Credobus Tehetségközpont U17-es csapatának vezetőedzője: „Sajnos az utóbbi két hét nem a legjobb időszakunk volt, hiába vagyunk a mérkőzéseken óriási mezőnyfölényben és alakítunk ki helyzeteket, azok rendre kimaradnak, persze minden csapat életében vannak ilyen időszakok, arra kell törekednünk, hogy ebből a helyzetből mielőbb kijöjjünk. A srácok hétről – hétre jól dolgoznak, tudjuk, hogy jó csapatunk van, hiszen tavaly ez a korosztály nagyon komoly szezont rakott össze, azóta pedig előre is tudtak lépni a srácok, bízunk magunkban.”
1. | BUDAÖRS | 3 |
2. | BICSKEI TC | 3 |
3. | ÚJPEST FC II. | 3 |
4. | VSC 2015 VESZPRÉM | 3 |
5. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 1 |
6. | DOROGI FC | 1 |
7. | ETO AKADÉMIA | 1 |
8. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 1 |
9. | KOMÁROM VSE | 1 |
10. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 1 |
11. | FC SOPRON | 1 |
12. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 1 |
13. | III. KER. TVE | 0 |
14. | BALATONFÜREDI FC | 0 |
15. | ÉRDI VSE | 0 |
16. | KELEN SC | 0 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.